Európa Kulturális Fővárosa - Kassa gyönyörű látnivaló

Mindössze 16 km-re a magyar határtól a Hernád partján fekszik Szlovákia második legnagyobb városa. A női kosárlabdázóiról és a lovasíjászatról is méltán híres város néhány hónapja nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet. Számos műemlékével és múzeumával csalogatja a turistákat a püspöki székhely, melynek többsége a város magjaként emlegetett főutcán, illetve ennek közelében található. A 800 méter hosszú, orsó alakú utca gyalogszerrel is könnyen végigjárható.

Kassai dóm – Szent Erzsébet püspöki székesegyház
Kassa egyik legszebb és legjellegzetesebb épületét a gótikus építőművészet egyik remekműveként tartják számon. A 14. század végén épített dóm mai alakját a 19. században nyerte el, átépítési terveit Steindl Imre készítette, az a neves pesti építész, aki fővárosunk parlamentjét is megtervezte. Itt, Európa egyik legszebb székesegyházában helyezték örök nyugalomra 1906-ban II. Rákóczi Ferenc, édesanyja, Zrínyi Ilona és a fejedelem idősebb fia, Rákóczi József hamvait is.

Szent Mihály kápolna
A dómtól délre találjuk a szintén gótikus stílusban épült temetőkápolnát, amelyet a 14. század első felében építettek. Az 1902-ben Schulek Frigyes által újjátervezett épület oldalában 17 régi sírkő van, belső falait pedig itt-ott ma is régi freskók díszítik.

Orbán torony
A dóm északi részén helyezkedik el ez a négyszögletű, háromemeletes épület. A tornyot a 16. században az 1556-os tűzvész után építették azzal a céllal, hogy a dóm tornya helyett, amely nem bírta el a súlyt, itt kongassák a szőlőművelés védőszentjének, Orbánnak a 72 mázsás harangját. Amikor 1967 őszén a harangba helyezett transzformátortelep felrobbant, a torony leégett, a harang pedig megolvadt. Az eredeti, összetört harang ma a torony előtti alapzaton látható, 1999-ben elkészített pontos mása pedig minden délben hallatja a hangját. A toronyba látogatva napjainkban a város történelmi személyiségeihez kötődő kiállítást tekinthetünk meg.

Oldalak

Utazás
Bár Ázsiában őshonosak, a cseresznyefák valójában az egész világon virágoznak, és nem is kell olyan messzire utaznunk azért, hogy káprázatos, rózsaszínbe borult utcákban gyönyörködhessünk.
Sztárok
Bajor Imre még Jáksó Lászlót is meg tudta lepni, aki mindig elővett néhány botrányos viccet a műsorban. Anno még ez is lemehetett az RTL Klub képernyőjén.
Egészség
Nincs mese, a dohányosok testtömege általában valóban alacsonyabb, mint a nemdohányzóké. A kutatók megvizsgálták, van-e összefüggés.