Utazás

Több mint 75 éves szovjet „ajándékra” bukkantak az esztergomi bazilikában, több is lehet még

További világháborús robbanótestek is lehetnek

Lehetnek még robbanótestek az esztergomi bazilika kupolájában, fokozott óvatossággal folytatják a felújítást – mondta Németh Tamás, a székesegyház felújítását vezető építész az MTI-nek. A mostaninál sokkal nagyobb, fel nem robbant lövedék nem valószínű, hogy maradt a kupolában, de ahhoz hasonló, kisebb gránátokat könnyen találhatnak még a 2023 végéig tartó felújítási munkálatok során. A felújítást vezető építészmérnök ezért fokozott óvatosságra intette a kupolában dolgozókat, és arra kérte őket, hogy mindig legyen náluk detektor, amellyel megvizsgálhatják a falat, ha azon bármilyen deformálódást látnak.

Németh Tamás hozzátette: ezek a lövedékek közelről többnyire látszanak, a most megtalált gránát azért maradhatott ilyen sokáig észrevétlen, mert a bazilika 2020-ban elkezdett felújítása előtt senki nem mászott fel olyan magasra, ahonnan már látható.

Az építész szerint nehéz megbecsülni, felrobbanása esetén mekkora statikai kárt okozott volna a megtalált gránáttest, amely egykor két ablak közé csapódott be. Megjegyezte ugyanakkor, hogy bármilyen kicsi robbanótest kibillenthet az egyensúlyából egy stabil statikai rendszert.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fazekas András Kristóf, a Kecskeméti Katona József Múzeum régésze kollégáival együtt több száz éves leletekre bukkant Bács-Kiskun megye megyeszékhelyén.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Egészség
Akad olyan, aki reggel nem igazán képes beállni a zuhany alá, a többség még este hanyagolná a fáradtság miatt.
Utazás
Magyarországon is egyre többen látnak nyestet, amik kezdenek elszaporodni a belváros környékén.
Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...
Sztárok
Kasza Tibi csak fogta a fejét: a Pókember egyik klasszikus idézete volt a megfejtés a Szerencsekerékben.