Ez az erdőtűz már legalább 6000 éve ég - lehetetlen eloltani

Szinte lehetetlen eloltani

Ahova még nem ért el a tűz hatása, egy gyönyörű eukaliptusz erdőt találhatunk, és már ott is elkezdett újjáépülni az ökoszisztéma, ahol már elhaladt. Ahol viszont most áll a tűz, ott nincs élet, még fű sem nő. A hely hagyományos őrzői szentnek tekintik a tüzet, egykor fegyverkészítésre és főzésre használták. Hiedelmük szerint egy özvegyasszony gyászoló könnyei gyújtották meg a szenet, mások szerint pedig a gonosz erők zártak be egy harcost a hegy alá. Érdekes módon a tudomány nem tudja megállapítani, hogy pontosan mi miatt keletkezett ez a jelenség. 1828-ban dokumentálták először, a mérések alapján megállapították, hogy eddig hat és fél kilométert tett meg a tűz, vagyis nagyjából hatezer évvel ezelőtt alakult ki, viszont többek szerint annál sokkal régebbre vezethető vissza a története. A legvalószínűbb elmélet, hogy természetes úton jött létre. Az egyik szakértő szerint lehetett erdőtűz is, amely egy villámcsapásból eredt, és meggyújtott egy kitüremkedést, vagy öngyulladás. Eloltásához több tonna vízre és folyékony nitrogénre lenne szükség, de még ezek felhasználása után is kétséges, hogy sikerrel zárulna-e a művelet. Önerejéből — a kutatók elmondása szerint — akár további évezredekig is elélhet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy utazásbiztonsági szakértő szerint egy hotelben lehetőleg ne szálljunk meg az épület negyedik emeleténél magasabban, és a második emelet alatti helyekkel kapcsolatban is van néhány elég dermesztő gondolata.

Fotó: instagram.com/the_ronnienet

Oldalak

Egészség
Nem feltétlenül a tejtermékek jelentik az egyetlen jó választást, ha szeretnéd növelni a kalciumbeviteledet: egy sokoldalú zöldség is értékes segítséget nyújthat.
Lifestyle
A mai napon megnyílnak az állambiztonsági nyilvántartások, a következő időszakban családok és közösségek szembesülhetnek a múlt eddig rejtett történeteivel. A feldolgozásban hat szakember segít, hogy...
Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta ugyanabban az ingatlanban élsz, mégsem gondoltál arra, hogy egy apró hiányosság miatt akár jelentős bírságot is kaphatsz. Ráadásul nemcsak a pénztárcád bánhatja, ha megfeledkezel...
Lifestyle
A hideg idő beálltával szinte minden háztartásban megjelenik ugyanaz a hívatlan vendég: a sarkokban lassan sötétedő, egészségre is veszélyes penész, és az ablaküvegeken reggelre lecsorgó páracseppek...
Sztárok
Az Ázsia Expressz sztárja kerekedő pocakkal posztolt magáról képet, ám a rajongók azonnal kiszúrták, hogy valami nem stimmel a képpel.