Ez az erdőtűz már legalább 6000 éve ég - lehetetlen eloltani

Körülbelül 30 méter mélyen ég a föld alatt, és évente nagyjából 1 métert halad dél felé. A kutatók szerint ez a jelenség régebben keletkezhetett, mint azt sejteni lehet, eloltani pedig szinte lehetetlen.

Gömb alakú képződmény

Ha azt mondják nekünk erdőtűz, egyből lángoló fákra, menekülő állatokra és elviselhetetlen hőségre gondolunk. Pedig másfajta tűz is létezik a nemzeti parkokban, például a Burning Mountain névre keresztelt, Sydneytől nem messze lévő jelenség, aminek ülönlegessége, hogy nagyjából hatezer éve ég a föld alatt. Egy úgynevezett széntűzről van szó, ami sokkal inkább parázslik, mint lángol. Egyes kutatók szerint ez a jelenség régebben keletkezhetett, mint azt most sejteni lehet, eloltani pedig szinte lehetetlen - írja a Science Alert. Azok a kíváncsiskodók, akik ide látogatnak némi füstöt és fehér hamut, valamint kénes szagot tapasztalhatnak. Jelenleg körülbelül 30 méter mélyen ég a föld alatt, és évente nagyjából 1 métert halad dél felé. A kutatók szerint ez egy körülbelül öt-tíz méter átmérőjű, gömb alakú képződmény, ami akár az 1000 Celsius-fokos hőmérsékletet is elérheti.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Leadfotó: 123rf.com, Fotó: instagram.com/federico.sette

Oldalak

Sztárok
Meghan Markle ismét átlépett egy határt? A hercegné férjével, Harry herceggel együtt olyasmit tervez a közeljövőben, ami korántsem nyerte el a trónörökös, Vilmos tetszését.
Sztárok
Ránija királyné pontosan tudja, hogyan „verje át” az idő múlását: nem kell nagy ördöngösségre gondolni, a jordán stílusikon stílustrükkjét bárki könnyen elsajátíthatja.
Lifestyle
Serpenyőt általában még azok is használnak, akik ritkábban főzőcskéznek a konyhában.
Lifestyle
Ismerős a helyzet: reggel megfogadod, hogy ma rendesen iszol, délután négykor pedig rájössz, hogy még mindig az első kávén és egy fél pohár vízen élsz. Nem szomjasnak érzed magad, inkább fáradtnak,...
Lifestyle
Van az a tipikus testtartás, amit szinte észre sem veszel magadon: beeső vállak, előreeső fej, enyhén görnyedt hát, főleg laptop és telefon fölött. Nem fáj igazán, csak „ilyen lett”, és persze azt...
Fashion&Beauty
A 2026-os kifutók ugyan merész, élénk színekben bővelkednek, de a jó hír az, hogy a visszafogott árnyalatok kedvelőinek sincs okuk kompromisszumot kötni. Az új szezon ugyanis bebizonyítja: a...