Egy falu, ahonnan eltűnt a teljes lakosság: Bizarr okok állhatnak a háttérben

Egy kanadai eszkimó faluban az összes lakónak nyoma veszett.

Rejtélyes eltűnés

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

1930 novembere volt, amikor a Joe Labelle nevű kereskedő megérkezett az észak-kanadai Angikuni-tó partjához, ahol egy 2000 fős lakosságú inuit falu helyezkedett el. Joe korábban már járt a településen, ám 1930-as látogatása során nem éppen az a látvány fogadta, amihez korábban hozzászokott. Bár a falu kinézetre ugyanolyan volt, mint legutóbb, ám ahogy a férfi egyre közeledett rájött, hogy embernek nyoma sincs a településen, és senki nem válaszolt üdvözléseire sem. Joe körülnézett és mindent a helyén talált, kivéve a lakókat, akik egytől egyig eltűntek. Az ételek, a ruhák, a használati tárgyak és a kunyhók érintetlenül álltak, sőt, a férfi még pislákoló parázst is talált egy-egy kunyhónál – erőszakos behatolásnak, fosztogatásnak tehát nyoma sem volt. Mivel Labelle nem tudott mit kezdeni a helyzettel és nemigen tudta, mit tegyen, a különös eltűnésről a kanadai királyi rendőrségen számolt be – azóta pedig az eszkimó falu története a világ egyik legrejtélyesebb eltűnésének számít.

Elméletek

Az Angikuni-tó aligha nevezhető tónak: Nunavut Kanada legnagyobb territóriuma és legészakibb területe, egyben a Föld egyik legkevésbé lakott területe. Az egy főre jutó kopár szikla és jég területe itt körülbelül 50 négyzetkilométernyi, így a hely szinte teljesen kihaltnak mondható – lakossága Grönland sűrűségének fele, a legtöbben pedig az inuktitut nyelvet beszélik errefelé. Ennek a hatalmas területnek mindössze egy nagyobb települése van, a körülbelül 7000 lakosú Iqaluit, ami egyben Nunavut fővárosa is, és 1500 kilométerre keletre található az Angikuni-tóhoz képest.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Úgy tűnik, ismét komoly feszültség alakult ki a brit királyi családban, Vilmos herceg ugyanis állítólag egyre türelmetlenebb Harry és Meghan helyzete miatt.
Lifestyle
Sokan hajlamosak alábecsülni saját vonzerejüket. A környezetünk azonban sokszor segíthet, ha résen vagyunk.
Utazás
Az utazás többnyire olyan pluszt ad az ember életéhez, amit a hétköznapokban nincs lehetősége megtapasztalni. Ha nem tudod, mi lenne számodra a legideálisabb úti cél, olvasd el részletes utazási...
Lifestyle
Egy férfi munkája miatt három hónapra külföldre kényszerült, és bár sejtette, hogy hűséges négylábúja nagyon fogja hiányolni, arra, ami a hazatéréskor történt, ő sem számított.
Lifestyle
Praktikus rakodófelületnek tűnhet, pedig az ablakpárkány ősszel az egyik legrosszabb hely lehet bizonyos használati tárgyaink számára.
Fashion&Beauty
A divatrajongók tudják: néha elég egyetlen pillanat, hogy valóra váljon egy régóta dédelgetett álom. Egy fiatal nő számára egy egyszerű használtcikk-bolti látogatás hozta el ezt az euforikus élményt.