Utazás

Oroszország titkos nekropolisza - Dargavs, a valódi holtak városa

Félelmetes házak

Ezekben a házakban élő embert egyáltalán nem találni, csupán halottakat: minden ház emberi maradványokat rejt, mivel az oszétok több száz éven keresztül ide temették el halottaikat. Egy ősi torony is található itt, amely a házak fölé emelkedik – állítólag ezt azért építették, hogy vigyázzon az ott nyugvó lelkekre, akiket ruhákkal és személyes tárgyakkal együtt temettek el. A holtak városának története a vidék egy történelmének egy másik szeletét is magában foglalja: a 17. és 18. században pusztító járványok sorozatát. Bizonyítékok támasztják alá, hogy a fertőzött lakosok önmagukat száműzték a kriptákba, ahol a közeledő halálukra vártak. Néhány holttestet hajókra emlékeztető koporsókba helyeztek, úgy temették a kriptába – az egyik test mellett a régészek például egy evezőt is felfedeztek. Mivel a közelben nincs hajózható folyó, a történészek szerint az a lakosok úgy gondolták, hogy az eltávozott léleknek át kell mennie egy folyón, hogy a mennybe jusson – ez lehet a magyarázata a különös formájú koporsóknak. Bár rengeteg turista utazik a 1,5 hektáros temetőhöz, hogy a remek állapotban található középkori építészetet megfigyelje, Luidmila Gaboeva történész szerint nemcsak ez az egyetlen oka a hely népszerűségének: úgy véli, hogy az emberek, akik a város szépsége miatt érkeznek, valójában békére is lelnek, egy ideig mellőzve a haláltól való örökös félelmet.

Hihetetlen otthonokban élik mindennapjaikat a hongkongi emberek, megdöbbentő körülmények között.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...