Utazás

Nem kell külföldre utaznod nyáron: ebben a gyönyörű magyar városban mediterrán és vadnyugati élmények várnak

Szecesszió és nádtető, állatsimogató és rock-koncert, borvidék és alföldi „tengerpart”. Elsőre talán kicsit ellentmondásosnak tűnik ez a felsorolás, mégis megvan benne a közös nevező: Csongrád.

Gyógyvizek, koncertek, remek borok, skanzen hangulatú óváros és tengerpart az Alföldön: hogy mindezt átéljük, elég Csongrádra látogatnunk. Budapesttől mindössze másfél órányira találjuk meg azt a várost, ahol jól megfér egymás mellett a tradíció és az innováció, a nádfedeles házak és az üvegbeton.

Időutazás a macskaköveken

Nyáron két dologra vágyunk igazán: árnyas, romantikus utcákon sétálgatni, vagy vízparton barnulni. Csongrádon mindkét lehetőség adott, de napozás előtt mindenképpen ugorjunk be a régi belvárosba! A város egykori központja, ahol egykor leginkább a vízhez kötődő mesterségek művelői, halászok, hajóácsok vagy hajósok éltek, többé-kevésbé érintetlenül megőrizte eredeti képét és hangulatát: az Alföld egyetlen település méretű műemléki együttesében az ember egy pillanatra úgy érzi, megállt az idő. Az egyedi hangulatú, két-háromszáz éves nádfedeles házak között a macskaköves utcákon bolyongva még az sem baj, ha eltéved az ember.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

utazás csongrád

Ilyen az alföldi tengerpart

Ha nekünk a Balaton a Riviéra, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a Körös-torok meg a mi kis folyóparti „tengerpartunk”. A régi belvárostól csak pár perc séta a Tisza és a Körös találkozásánál kialakult strand, az „Alföld tengerpartja”: a 700 méter szélesen elhúzódó homokpad és a napernyők teszik teljessé a beach hangulatot.

Csongrádon az egyik legmagasabb a napsütötte órák száma, így nem kell aggódnunk a barnulás miatt a kellemes, 25-27 fokos víz mellett. A Körös-torokban a bringásokra is gondoltak: a kibővített kerékpártároló mellett csomagmegőrző szekrény és egy szervizpont is adott. Ha a családot is hozzuk, akkor van egy jó hírünk: nemrég készült el több családbarát vizesblokk, de játszótérből sincs hiány a Körös-torokban. Ha megéheztünk, akkor csakis a csongrádi beachfoodot ajánljuk: Pici bácsi óriáslángosával mindenki jól lakik, az édesszájúaknak pedig Szabi eredeti erdélyi recept alapján készülő kürtőskalácsa fog leginkább bejönni.

Lapozz!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Vasárnap este kiderült, ki nyerte a Sztárban Sztár All Stars második évadát – A döntőben került sor az év televíziós bejelentésére is!
Lifestyle
Épp úgy indult ez a nap, mint oly sok hasonló, amelyiken esküvőt tartanak.
Egészség
A megfelelő folyadékbevitel alapvető, de nem mindegy, mit iszunk. Egyes italok – főleg az üdítők – hosszú távon komoly károkat okozhatnak.
Lifestyle
Új perspektívát adhat a Halaknak egy meglepő felismerés. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...