Utazás

6 kevésbé ismert hely Magyarországon, amit egyszer neked is látnod kell

Megyer-hegyi tengerszem, Sárospatak

Gondolnánk erről a lélegzetelállító tájról, hogy valamikor emberkéz alkotta? A Megyer-hegyi tengerszem a középkorban kőbányaként működött,de a huszadik században csappant a termelés, a völgy pedig lassan megtelt vízzel. Ezután nevezték el Tengerszemnek és méltón lett az egyik legszebb természeti csoda Magyarországon. A tó legnagyobb mélysége 6,5 méter, a "kanyon" sziklafalai pedig 70 méterrel magasodnak fölénk. A tavat a Malomkő tanösvényen keresztül érhetjük el.

Erzsébet-kilátó, János-hegy

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Akik esetleg nem akarják a hétvégére sem elhagyni hőn szeretett fővárosunkat, azoknak is van egy tippünk. Budapest legmagasabb pontja, a János-hegy 528 méterrel dicsekedhet, ennek a csúcsán áll a kilátó 1910 óta. Maga a hegy Hunyadi Jánosról kapta a nevét, mert a legenda szerint szívesen vadászott erre. A kilátót - amely pedig Sissiről kapta nevét - is övezik legendák, állítólag tiszta időben még a Magas-Tátra csúcsait is látni lehet innen. A Zugligeti Libegővel is feljuthatunk egészen a kilátóig. Közkedvelt hely családok, túrázók, biciklizők, futók körében, de egy romantikus sétához is tökéletes.

Te fel tudod sorolni az ókor 7 csodáját? Na és az újkoriakat? Segítünk!

Tedd magad te is próbára, mi mutatjuk a válaszokat.

fotók: Instagram, leadfotó: civertan.hu

Oldalak

Utazás
Sztárok
Megható videóban mutatta meg az összefogás erejét a Bundesliga-játékos és leukémiával küzdő kedvese.
Sztárok
Súlyos incidensről számolt be az X-Faktor felfedezettje: a Duna-parti szórakozóhely biztonsági őrei szerinte erőszakkal fenyegetőztek.
Lifestyle
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Lifestyle
A sors most különleges meglepetést tartogathat a Rákok számára. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Home&Design
Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még...
Lifestyle
Élete legboldogabb pillanatait követően vesztette életét egy 24 éves rendőr, aki a saját testi épségét kockáztatva ment a menyasszonya után.