Utazás

Hatalmas tűzvész pusztít Cipruson, már több halálos áldozatot is találtak

Legkevesebb ketten életüket vesztették, többen megsérültek, és több száz embert evakuáltak a Ciprus déli részén terjedő erdőtűz miatt, amely már két települést elért, és továbbiakat fenyeget, írja az MTI.

A forróság és az erős szél miatt terjed ilyen sebesen

A helyi hatóságok közlése szerint a két halálos áldozatot éjszaka egy kiégett autóban találták meg. A közlemény szerint folyik a tűz miatt csapdába esett lakosság kimentése a Limaszoltól 26 kilométerre fekvő Lofu településről. A helyi média beszámolt arról, hogy számos sérültet kórházba kellett szállítani.

A tűzoltóság megfeszítetten dolgozik a tűz megfékezésén, amely a Limaszoltól északra elterülő hegyvidéki régióban szerdán délben keletkezett, és amely a nagy melegben és az erős szél miatt gyorsan terjed. A tűzoltók közlése szerint csütörtök reggel két faluban, Szunin és Zanakián lángokban álltak házak.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

"A helyzet nagyon súlyos, óriási a tűz. Minden erőnket mozgósítottuk" – mondta a helyszínen újságíróknak Nikosz Hrisztodulidesz ciprusi elnök.

A tűzvész miatt Ciprus segítséget kért az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusától. Spanyolországból csütörtökön két tűzoltó repülőgép csatlakozik a helyi flottához, és Jordánia is felajánlotta segítségét – közölte Konsztantinosz Letimbiotisz kormányszóvivő.

A szigetet komoly szárazság sújtja, vízforrásai rendkívüli mértékben megcsappantak. Szerdán a 43 Celsius-fokos kánikula miatt hőségriasztást adtak ki. Az időjárás még melegebbre fordul csütörtökön, az előrejelzés szerint akár a 44 Celsius-fokos csúcshőmérsékletet is elérheti. Idén még nem volt ennél nagyobb hőség Cipruson.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta ugyanabban az ingatlanban élsz, mégsem gondoltál arra, hogy egy apró hiányosság miatt akár jelentős bírságot is kaphatsz. Ráadásul nemcsak a pénztárcád bánhatja, ha megfeledkezel...
Lifestyle
A hideg idő beálltával szinte minden háztartásban megjelenik ugyanaz a hívatlan vendég: a sarkokban lassan sötétedő, egészségre is veszélyes penész, és az ablaküvegeken reggelre lecsorgó páracseppek...
Sztárok
Az Ázsia Expressz sztárja kerekedő pocakkal posztolt magáról képet, ám a rajongók azonnal kiszúrták, hogy valami nem stimmel a képpel.
Lifestyle
A mesterséges intelligencia rengeteg mindenben megkönnyítheti az életünket, ám bizonyos információkat jobb, ha soha nem osztunk meg vele.
Lifestyle
Azért most már belekerültünk a novemberbe, és az éjszakák egyre hidegebbek lesznek.