Utazás

Bezár Budapest egyik legnépszerűbb mulatója - kétszeres bérleti díjat kérnének tőlük

Csaknem tizenegy éven át várta vendégeit a főváros egyik legkedveltebb szórakozóhelye.

11 év után bezár a Mika Tivadar Mulató

Bezár Budapest egyik legnépszerűbb szórakozóhelye, a legendás Mika Tivadar Mulató - szúrta ki az erről szóló Facebook-bejegyzésüket a 444.hu. A lap úgy tudja, a szomorú lépésre azért kerül sor, mert a helynek már lejárt a bérleti szerződése, de azt csak kétszeres áron újíthatnák meg. A mulató tulajdonosai azonban nem verhetik magukat ilyen költségekbe, mivel a tavalyi tél, továbbá a koronavírus-járvány idején is rengeteg nehéz pillanatot kellett átélniük, s szorult helyzetbe kerültek.

A Mika Tivadar Mulató 2010 decemberében nyitotta meg kapuit, most azonban - miként a közösségi oldalon írták - "bekanyarodtunk az utolsó hónapba. Lesz itt zene, tánc, ivás-sírás-rívás és sok kacagás, hogy valahogy kibírjuk a végéig. Szólj a barátaidnak is, akik régen szerettek itt fellépni és/vagy ide járni. Az is jöjjön, aki még sosem járt nálunk, mert végleg kimarad valamiből. Október 23-ig még itt vagyunk" - üzenték hűséges közönségüknek.

A néhány órával ezelőtt közzétett Facebook-posztjuk már csaknem 500 reakciót szült, és számosan kommenteltek is a bejegyzés alatt. A felhasználókat azonnal elfogta a nosztalgia, amikor értesültek a rossz hírről. Olyan is akadt, aki töredelmesen bevallotta, hogy már csak azért is szép emlékek fűzik a mulatóhoz, mert ott ismerte meg későbbi feleségét, sőt volt, aki arra buzdította a szórakozóhely tulajdonosait, hogy gyűjtsenek adományokat egy erre szolgáló internetes oldal segítségével.

Ismét a feje tetejére áll az időjárás.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...