Utazás

Ennyi embert tudnának biztonságba helyezni Budapesten, ha atomtámadás érné hazánkat

Jelenlegi ismereteink szerint minimális az esélye annak, hogy a közeljövőben atomtámadás éri hazánkat, ám ha mégis ilyesfajta veszély fenyegetne, van Budapesten egy "atombunker", melynek révén több száz ezer fővárosi biztonsága lenne garantáltható.

"Atombunker" a főváros mélyén

Múlt pénteki cikkükben részletesen bemutattuk, mi is történne, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök beváltaná fenyegetését, és Oroszország atomtámadást indítana a világ ellen. Annyi bizonyos, hogy felbecsülhetetlenül nagy katasztrófát okozna, ha élesben bevetnének egy nukleáris csapásmérő eszközt: egy effajta támadás rengeteg emberéletet követelne, és akkor még nem is beszéltünk az olyan "járulékos következményekről", mint a sugárzásveszély. Szerencsére jelenleg nagyon kevés az esély arra, hogy a hosszú hetek óta tartó orosz-ukrán háború ténylegesen nukleáris hadviselésbe fordul, annak pedig jelenlegi ismereteink szerint minimális a kockázata, hogy bármelyik idegen hatalom atomtámadást indítson Magyarország ellen.

Ha azonban ez mégis bekövetkezne - reményeink szerint persze sosem fog -, akkor Budapesten jelentős tömegeket lehetne biztonságba helyezni. A szocializmus időszakában ugyanis az akkori hatóságok nagy gondot fordítottak arra, hogy olyan óvóhelyeket alakítsanak ki, melyek légicsapás vagy rakétatámadás esetén menedéket jelenthetnek az emberek számára. A 2-es és a 3-as metrók néhány állomását kifejezetten úgy alakították ki, hogy azok egy esetleges nukleáris támadás esetén is megvédjék a fővárosiakat - idézi fel az Index. A híroldal a Blikk interjújára hivatkozik, melyet a bulvárlap Gulyás Attila BKV-s tisztviselővel készített, aki az Astoria metrómegálló szolgálati vezetőjeként az egyik legfontosabb felelős lett volna vészhelyzet esetén.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"A rendszer ma is él, kifogástalanul működik, bármikor éles helyzetben is bevethető. Akár 220 ezer ember védelmét is képes ellátni a 2-es és a 3-as metró alagútjaiban kialakított óvóhelyi rendszer" - ecsetelte a Blikknek Gulyás, majd hozzátette: ha vészhelyzet alakulna ki, a szakemberek áramtalanítanák a síneket és az alagutakba terelnék az embereket.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nem értél a végére!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Erre kell figyelnie annak, aki esetleg lakossági állampapírba fektetné a megtakarítását.
Lifestyle
Nap mint nap használjuk, mégsem gondolunk bele, milyen veszélyeket rejthet magában. Egyetlen figyelmetlen pillanat is elég lehet ahhoz, hogy komoly baj történjen az otthonunkban.
Lifestyle
A bankoknál is előfordulhat komoly baki, és most felütötte a fejét egy technikai hiba.
Sztárok
A Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnoka nemcsak a versenypályán került a figyelem középpontjába: hónapok óta azt találgatják, hogy egy szőke szépség személyében ismét rátalált-e a szerelem.
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...