Utazás

Szerdán kész káosz lesz Budapesten közlekedni: ezekre a korlátozásokra és lezárásokra kell számítani a belvárosban

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök budapesti látogatása idején a héten többször is lezárásokra kell számítani Budapesten. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn tette közzé ezek várható helyszínét és időpontját – írja az MTI.

Nyolc kerületet érintenek a lezárások

Azt írták, BRFK a delegáció közlekedésének idejére úgynevezett dinamikus zárást alkalmaz. Mindig csak azt az útszakaszt és annyi ideig zárják le, ahol, és ameddig a védett járművek áthaladása miatt feltétlenül szükséges. Hozzátették, a szakaszos és időszakos lezárások nyolc kerületet érintenek. A keresztutakat nem számítva 22 kilométer hosszan, ami a teljes budapesti közúthálózatnak kevesebb mint fél százaléka.

Szakaszosan és időszakosan lezárják április 2-án, szerdán 19 óra és április 3-án, csütörtökön 1 óra között a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 – M4 – M0 – M3 autópálya bevezető szakaszát. Továbbá a Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi István tér útvonalat.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Csütörtökön 7 és 10 óra között lezárják a Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Szarvas tér – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca útvonalat. 11.30 és 14.30 között a Színház utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Szarvas tér – Apród utca – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Lánchíd – Széchenyi István tér útvonalat zárják le.

Lezárásokra kell számítani csütörtökön 12.30 és 16.30 között a Széchenyi István tér – Eötvös tér – Id. Antall József rakpart – Markó utcai felhajtón. Továbbá a Markó utca – Balassi Bálint utca – Kossuth tér – Garibaldi utcai lehajtón. Az Id. Antall József rakpart – Eötvös tér – Széchenyi István tér útvonalon. 16 és 19 óra között a Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Szarvas tér – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Lovarda utca útvonalon is. Csütörtökön 19 és 22 óra között a Lovarda utca – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Szarvas tér – Apród utca – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Lánchíd – Eötvös tér – Széchenyi István tér útvonalat is lezárják.

Pénteken 11 és 14 óra között a Széchenyi István tér – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Deák Ferenc tér – Károly körút – Astoria – Múzeum körút – Kálvin tér – Üllői út útvonalat. 13.30 és 16.30 között az Üllői út – Kálvin tér – Múzeum körút – Astoria – Károly körútat. Valamint a Deák Ferenc tér – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca – Széchenyi István tér útvonalat, 16.30 és 19.30 perc között a Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Szarvas tér – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca útvonalat, 19.30 és 22.30 között pedig a Színház utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Szarvas tér – Apród utca – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Lánchíd – Széchenyi István tér útvonalat zárják le.

Vasárnap 7 és 10 óra között a Széchenyi István tér – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út – Hősök tere – Kós Károly sétány – Kacsóh Pongrác úti felüljárón. Valamint az M3 kivezető – M3 – M0 – M4 – Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 útvonalán kell lezárása számítani.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Újabb izgalmas műsorral készül a TV2. A csatorna egy valódi bűnügyeket feldolgozó produkciót jelentett be, amelynek egyik legnagyobb meglepetése, hogy hosszú idő után ismét visszatér a képernyőre az...
Lifestyle
Most a kánikula alatt sokan felkapták a fejüket, és elgondolkoztak, hogy vajon mennyi víztartaléka van Magyarországnak?
Sztárok
Kevés magyar film mondhatja el magáról, hogy hónapokkal a premierje után is tömegeket vonz a mozikba, most azonban valami egészen rendkívüli történik. A hatalmas közönségsikernek köszönhetően a...
Lifestyle
Egy kis nosztalgiajáték következik: ha a imádtad a 90-es évek zenéjét, akkor ez a teszt neked való!
Sztárok
A mai napon, július 1-jén töltené be a 65. életévét a tragikus sorsú Diana hercegnő. Bár halála óta már csaknem harminc év telt el, a walesi hercegné emléke és öröksége semmit sem kopott. Most, ezen...
Lifestyle
Megfejtették a Mount Everest történetének leginkább hátborzongató és vitatott titkát. Egy friss DNS-vizsgálatnak köszönhetően végre biztosan tudható, kit takar az évtizedek óta csak „Zöld bakancsként...