Utazás

Három nap Barcelona? Ennyi minden belefér

Ilyen piacot még nem pipáltam

Miután kisétáltuk magunkat a tűző napon, elindultunk, hogy valami frissítő után nézzünk. A belvárosi La Rambla sétálóutca felé vettük az irányt, hiszen ott található a világ egyik leghíresebb piaca, a Mercat de la Boqueria. Ne egy Nagy Vásárcsarnokot képzelj el, nincs akkora, de mindent megkapni, ami szem-szájnak ingere, sőt, jóval több mindent is. Annyit mondanék csak, hogy én ilyen gyönyörű és hatalmas gyömölcsöket még sosem láttam. Folyadékpótlásként megittunk vagy háromféle, frissen facsart gyümölcslevet, amit változó áron, hol 1.50, hol 2.50 euróért, vagyis kb. 500 - 750 forintért kínáltak, per darab.

Épületek ölelik a pálmákat

Ez a város szabad

Barcelona hangulatát nehéz lefesteni. A kaotikusnak tűnő épületek, a pálmafák és nagy sugárutak, az ici-pici utcák (ahol amúgy a legjobb tapas bárokat találni) és a tengerpart egy olyan elegyet hoz létre, ami semmihez sem fogható. Egyik legkülönlegesebb kerülete A 7,5 négyzetkilométeres Eixample, amit a hosszú és széles sugárutak és rácsos elrendezés jellemez. A négyszögletes blokkok levágott sarkai élesen megkülönböztetik azokat más kerületektől. Ez persze a kerületben sétálva nem, csak a levegőből olyan hihetetlenül látványos.

Fantasztikus a látvány a magasból

Fotók: Sebó Krisztián/Femcafe
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...