Utazás

Ausztria nyit: feloldják a járványügyi korlátozásokat, egy kivételével

Egy sor járványügyi korlátozást feloldanak márciustól Ausztriában, amiket a koronavírus miatt vezettek be. Van azonban olyan szabály, amit továbbra is be kell majd tartani.

Hamarosan megszűnik a legtöbb korlátozás

Ausztria március 5-től szinte minden járványügyi korlátozást felold – írta meg a Euronews az osztrák kormány bejelentése után. Ez azt jelenti, hogy a rendezvények látogatása ezután ismét korlátozások nélkül lesz lehetséges, a kijárási tilalom megszűnik, és az éjszakai vendéglátást is újra engedélyezik. A megadott időponttól kezdve csak bizonyos területeken marad érvényben a maszkhordási kötelezettség: muszáj FFP2-es maszkot viselni a kórházakban, az idősotthonokban, a tömegközlekedési eszközökön, a megállókban, az élelmiszerboltokban, a gyógyszertárakban, a bankokban és a postán. Minden más esetben csak maszkviselési ajánlás vonatkozik a zárt helyiségekre.

Karl Nehammer kancellár emlékeztetett, hogy „a világjárványt még nem sikerült legyőznünk”, de szerinte a stabil kórházi helyzetet tekintve ezek a lépések most lehetségesek. Más változások is várhatók ezzel egyidejűleg, például március végétől megszűnnek az ingyenes tömeges tesztek Ausztriában, a hatóságok szerint a polgárok számára ingyenes vizsgálatok eddig 2,6 milliárd eurójába kerültek az adófizetőknek.

A vendéglátóhelyeken, rendezvényeken, kötélpályákon és sportlétesítményekben már most szombattól újra bevezetik a 3G szabályt (Geimpft, Genesen, Getestet, vagyis oltott, gyógyult, tesztelt) az eddigi 2G szabály (tesztelt vagy oltott) helyett – mondta Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter. Ez azt jelenti, hogy az oltottak és a gyógyultak mellett a tesztelteket is beengedik.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 3G-szabállyal a Németországba való beutazás is sokkal könnyebbé válik. A jelenlegi járványügyi helyzet lehetővé teszi „a méltóságteljes tavaszi ébredést a megrögzött válsághelyzetből” – mondta a miniszter, aki ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy ősztől újra éleződhet a helyzet, ezért a nyarat ki kell használni az oltásra. Véleménye szerint a kötelező védőoltás „nem képezheti vita tárgyát.” Nehammer kancellár ugyanakkor épp a minap jelentette be, hogy Ausztria felfüggesztheti a koronavírus elleni általános oltási kötelezettséget, ha az orvosokból és jogászokból álló bizottság ezt javasolja.

Ausztriában február elején lépett életbe Európa legszigorúbb oltási kötelezettséget előíró szabálya. Szombattól – kevés kivétellel – minden 18 éves, és annál idősebb embernek fel kell vennie a koronavírus elleni vakcinát. A jogszabályt több lépcsőben érvényesítenék. Aki nem regisztráltatja magát és kimarad a nyilvántartásból, akár milliós pénzbüntetést is kaphat. A kancellár azonban világossá tette, hogy készek megmásítani a jogszabályt, ha a bizottság azt javasolja.

Lehet, hogy gyors és szórakoztató közlekedési forma, de most kiderült, hogy mennyire balesetveszélyesek is az elektromos rollerek. A német szakemberek figyelmeztetnek, több szabályt be kell tartani.

Fotó: 123rf; leadfotó: Jacek Dylag / Unsplash

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.
Sztárok
A 41 éves futball-szupersztár radikális stílusváltással lepte meg a rajongóit, legfrissebb fotóján szinte alig lehet ráismerni a legendára.
Lifestyle
Egy észbontó légi dráma részleteire derült fény: a Thesszalonikiből indult járaton a csodával határos módon élte túl a kiszippantott utas a horrort.