Utazás

A RÚDTÁNCNAK KÖSZÖNHETI CSODÁS ALAKJÁT A SZÍNÉSZNŐ, MARCZ FRUZSINA

A kecskeméti Katona József Nemzeti Színház kedvelt színésznője Märcz Fruzsina három évvel ezelőtt talált rá a rúdsportra, és az első edzések során érzett kezdeti lelkesedése azóta sem lankadt!

A színésznő – akit 2021-ben a legjobb főszereplő díjával jutalmaztak Kecskeméten – hetente legalább háromszor keresi fel a rúdtánciskolát, ahol nemcsak egy jó mozgásformára, hanem új barátokra is talált!

Nőiesség és erő

A kínai eredetű akrobatikus sportág az elmúlt évtizedben rendkívül népszerű mozgásforma lett Magyarországon is. Kevés eszköz, ám annál több elszántság kell hozzá! A rúdtánc ugyanis valójában egy saját testsúlyos mozgás, amihez nem elég a kecsesség, megfelelő erő is szükségeltetik! Ezért a rúdtánc-edzések nemcsak arról szólnak, hogy a lányok a rúdra felkapaszkodva mutatnak be szebbnél-szebb koreográfiákat, hanem sokat erősítenek is ahhoz, hogy ezeket minél könnyebben megtudják csinálni. Fruzsina korábban sokat futott, de ez megviselte a térdízületeit. Ezért orvosa tanácsára keresett egy más típusú mozgásformát. Így talált rá a rúdtáncra, ami igencsak jó hatással lett rá – minden értelemben!

„Nyári gyerekek a Balaton parton”

Fruzsina nemcsak a színházat és a rúdtáncot, hanem a Balatont is rajongva szereti! Éppen ezért örült nagyon, amikor felkérést kapott, hogy legyen Ő AZ ÉV HOTELE című tévéműsor egyik hoteltesztelője. A meghívásnak eleget téve ezúttal nem imádott fiát, Samut vitte magával – mivel a kissrác éppen a nagyszüleinél nyaralt – hanem saját, két évvel fiatalabb öccsét Balázst, akivel számos kalandokkal teli nyarat töltöttek el a környéken! A testvérpár örömmel idézte fel a Balatonnál töltött vakációk emlékét Balatonfüreden és Hévízen.

Bár Fruzsinának nem volt lehetősége a balatoni hétvége alatt kedvenc sportjának hódolni, azért az így is az aktív kikapcsolódás volt fókuszban. Balázzsal töltött két napjának első felében Balatonfüreden jártak, ahol a Flamingó Wellness és Konferencia Hotel****-t próbálhatták ki.

Flamingó Welness és Konferencia Hotel****, Balatonfüred

A hotel a Balaton partján, a 71-es főút mellett helyezkedik el, így könnyen megközelíthető minden irányból. A hotel nemcsak gyönyörű balatoni környezetével, panorámájával, hanem kivételes vízivilágával, kül- és beltéri medencéivel, szaunákkal, gyerekbarát szolgáltatásokkal várja a vendégeket. A szállodát csodás balatoni táj veszi körül, biztosítva az idelátogatók számára a kikapcsolódást. A hotelnek saját vitorláskikötője és strandja is van. 179 légkondicionált szoba, köztük családi, luxuslakosztályok gyönyörű panorámával és extra kényelemmel várják az idelátogatókat. A szálloda jól felszerelt edzőtermet is kínál. Éttermük nemzetközi és hazai ételekkel fogadja vendégeit, de a reform és vegetáriánus ételek kedvelőire is gondoltak. A hagyományos specialitások mellett a könnyű, ízletes ételkompozíciók és változatos desszertek is fontos elemei kínálatuknak.

További információ itt.

Fruzsina és Balázs még egy szállodát kipróbálhatott, ráadásul egy olyan településen, ahol gyerekkorukban nem jártak. Így a nosztalgia mellett egy kis felfedezéssel folytatódott a hétvégjük Hévízen, ahol a Ensana Thermal Aqua szálloda várta őket.

Ensana Thermal Aqua, Hévíz

A Hévíz központjában, a tótól mindössze 500 méterre található Ensana Thermal Aqua egészségközpontot és wellnessrészleget kínál. A prémium kategóriájú szálloda sétatávolságra helyezkedik el a termáltótól, mely a felszínén úszó tavirózsákkal, gőzölgő vizével lenyűgöző látványt nyújt. Az egészségközpontban termálvizes, illetve fényterápiás és mechanoterápiás kezelések is igényelhetők. A wellnessben termálvizes, fedett és szabadtéri medencék, szaunák és napozóterasz szolgálja a vendégek kikapcsolódását. A szépségszalonban masszázs, fodrászat, pedikűr és manikűr is a vendégek rendelkezésére áll. A vendégek jóga és vízi aerobik órákon vehetnek részt, a fitneszteremben pedig személyi edzők segítségét is kérhetik. Az étterem nemzetközi és magyar ételeket, valamint nyári teraszt kínál. A lobby bárban és a teraszos kávézóban a vendégek finom italok közül választhatnak.

Bővebb információ itt.

Szavazz és nyerj wellness hétvégét minden héten!

Szavazatodat AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek valamelyikére most vasárnap délig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy ajándék wellness hétvégét oda, ahová a szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE-ben.

Vasárnap folytatódik a balatoni régió szállodáinak tesztelése

Jövő hét vasárnap folytatódik AZ ÉV HOTELE ötödik évada! A balatoni régió két újabb szállodáját mutatjuk majd be a 4 for Dance két tagjának, Illés Daninak és Gál Sanyinak közreműködésével.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL Klub műsorán futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor Facebook oldalán lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.

A társkeresést ugyan megkönnyíti, a párkapcsolatokat viszont súlyosan rombolja az internet, állítják szakértők. A közösségi médiában nagyon könnyű mások életében részt venni, így könnyebb is velük kapcsolatot teremteni.

Oldalak

Utazás
Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...