Utazás

6 úti cél Erdélyben, amit nem hagyhatsz ki

Szent Anna-tó

Az erdélyi Csornád-hegység egyik kialudt vulkánjában elterülő krátertavat főleg csapadék táplálja, ezért félő, hogy évtizedeken belül az egykori Mohos-tó sorsára jut és csupán egy láp marad a helyén. A néphagyományban még ma is él egy legenda, mely szerint a tó helyén, a Bálványos-heggyel szemben egykor egy magas hegy volt. A bérceken egy-egy vár állt egymással szemben, melyben két gőgös, irigy és versengő testvér lakott, akik nem szerették egymást és állandó rettegésben tartották a környékbelieket.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Egy alkalommal, mikor Sándor gróf egy gyönyörű hintóra tett szert, és eldicsekedett vele testvérének, Gáspár megirigyelte tőle és rögtön túl akart tenni bátyján. A környék falvaiból összegyűjtötte a nyolc legszebb szüzet és lószerszámokkal ellátva befogta őket a legszebb hintajába, ám a lányok nem bírták megmozdítani a kocsit, így a gróf ostorával rávágott a fogat elején lévő legszebb hajadonra, Annára. Mikor Isten a fájdalomtól összeesett Anna könyörgését meghallotta, szörnyű haragra gerjedt, meghasadt a föld, zúgott az eső, a testvérpár várai a mélységbe zuhantak, helyükön ma a csodás, sötétszínű Szent Anna-tó található.

Fotó: nonik-ezerarcuvilag.blogspot.com

Oldalak

Utazás
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...