Utazás

5 különleges kávézó Budapesten, amit imádni fogsz

Ha egy kis bohémságra vágysz: Matild Café & Cabaret

Az UNESCO világörökség részét képező, Krúdy által is gyakran látogatott, egykor Belvárosi Kávéház néven futó kávézó, ma Matild Café & Cabaret néven található a belváros szívében a Váci utcában. Belépve szinte azonnal elragad bennünket a bohém hangulat, ami köszönhető egyrészt a tollas díszítésnek – még az étkészleten is –, a forgószínpadnak és a középen látható zongorának. Az egész olyan, mintha csak egy Gatsby-party közepébe csöppentünk volna és nem is kell már más a tökéletes pillanathoz, mint egy jó kávé (esetleg egy falatnyi Eszerházy-torta).

Egy csöpp nyugalom a forgatag közepén: Orient Café

A Keleti-pályaudvar általában nem az a hely, ahova az ember akkor megy, ha jól akarja magát érezni. Leginkább átszállás, vonatindulás vagy posta miatt járunk arra, egyszóval inkább csak akkor, ha muszáj. Kész felüdülést jelent olykor-olykor meg-megállni és betérni a Baross téren található Orient Café-ba, amely a béke és a nyugalom szigetét jelenti eme hatalmas kavalkádban. A különleges, sűrű növényzet, a színek, a formák és az egész atmoszféra olyan otthonossá teszi a helyet, hogy az ember egy pillanatra el is felejti az odakinn nyüzsgő tömeget és gépjárműveket. A kávé-és teakínálat, a croissant-ok, mindenféle csigák finomsága, pedig csak hab a tortán.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Párizs jön el hozzád: Gerlóczy Kávézház

A Városházától néhány méterre található, párizsi hangulatot idéző Gerlóczy Kávéház, több, mint egy szimpla kávézó. A Gerlóczy Boutique Hotel aljában lévő hangulatos kávézó és étterem maga a megtestesült romantika. Az étlapot leginkább a szezonalitás jellemzi, a kínálatban pedig a francia ízek dominálnak. Klasszikus, mediterrán fogásokkal várnak, friss péksüteményekkel, szendvicsekkel és természetesen isteni finom kávékkal és borokkal, amelyet akár a helyhez tartozó árnyékos teraszon is elfogyaszthatsz.

A legtöbb ember életében a kávézás különleges helyet foglal el, de azt kevesen tudják, hogy nem véletlenül isszák úgy a keserű, forró nedűt, ahogyan.

Forrás: Zerocom, We Love Budapest
Lead fotó: Café Liszt

Oldalak

Utazás
Sztárok
A nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb színésznőjéért férfiak milliói rajongtak, ám a világhírnév ellenére végül hátat fordított Hollywoodnak – napjainkban Mia Sara már egészen más életet él.
Sztárok
Pumped Gabó neve már a kezdektől összeforrt a Balaton Sounddal és a feltűnő fesztiváltánccal, ám egy friss podcastbeszélgetésben elárulta: sokan még mindig azt hiszik, valóban így hívják, művészneve...
Sztárok
A Forma–1 istállója ma már nem csupán a technikai zsenialitás és a sebesség szentélye, hanem a nemzetközi divatvilág kifutója is, ahol a pilóták barátnői és feleségei épp akkora reflektorfényt kapnak...
Sztárok
Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.
Lifestyle
Neked mit ígérnek a csillagok a szerelemben? A hétvégi horoszkópból kiderül!
Home&Design
A legtöbben ugyanazokat a helyeket választják, ha el szeretnék rejteni otthon a készpénzt, az ékszereket vagy a fontos dokumentumokat. Csakhogy ezekkel a jól ismert megoldásokkal a betörők is...