Utazás

5 kísértetjárta hely itthon, amelyekről még biztos nem hallottál

Betyárok szelleme a Bakonyban

Csak úgy hemzseg a Bakony a betyárok szellemeitől, élükön a leghíresebbel Savanyó Jóskával, kinek a Balaton-felvidéki Tótvázsonyban található sírhelyének környékén tapasztalják a legfurcsább dolgokat. Jóska birkalopásból tartotta fenn magát, és hamarosan országosan hírhedt világi betyár lett. Annak ellenére, hogy csak 159 cm volt, kifejezetten rettegtek tőle ugyanis nem csak rablásokat, de gyilkosságokat is írtak a számlájára, habár egyiket sem tudták rá bizonyítani. 1907-ben önkezűleg vetett véget életének. Úgy hírlik, szelleme mai napig ott kísért.

Az örök szerelem villája Fonyódon

A Kripta villát az „örök szerelem házának” nevezik, amit egy 20. századi romantikus és szomorú szerelmi sztorinak köszönhet. Főhősünk, Abrudbányay-Rédiger Ödön erdélyi gyógyszerész Kolozsvárott beleszeretett egy gyönyörű és fiatal leányba, Magdusba. Az érzés kölcsönös volt, hamarosan össze is házasodtak… volna… Csakhogy 19 évesen Magdus jobblétre szenderült. Később hiába alapított családot az özvegy, mindig Magdus maradt élete szerelme, ezért úgy döntött, hogy emléket állít neki. 1940-ben épült fel a Kripta villa, aminek az alagsorban alakították ki a nászszobát, ahol kőből faragott ágyon fekszik egymás kezét fogva Magdus és Ödön. A pletykák szerint, a szellemük egymásra talált és ott kísértenek, mint boldog kísértetek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

3 kísértetjárta hely Magyarországon

Szereted a horrorfilmeket és a borzongást? Nem ijedsz meg néhány szellemes sztoriról? Akkor feltétlenül olvass tovább! Összegyűjtöttük neked hazánk 3 legfélelmetesebb helyét.

Fotók: panoramio.com, Leadfotó: mapio.net

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A nyár folyamán a pincéreknek is kemény napjaik vannak, és vannak olyan szituációk, amiket nagyon nem kedvelnek.
Lifestyle
A többség igyekszik úgy bánni a mesterséges intelligenciával, mint egy emberrel.
Egészség
Azért azt nem árt tisztázni, hogy sóra és cukorra is szüksége van a szervezetünknek.
Sztárok
Megjelent Ben Affleck új filmjének az első előzetese, ami a Netflixen debütál majd.
Utazás
Magyarországon az elektromos rollerek pontos KRESZ-besorolása és részletes jogi szabályozása jelenleg átmeneti és megújuló szakaszban van.
Lifestyle
Augusztus 19-én, a STRAND Fesztivál nyitónapján lép színpadra Zamárdiban Timmy Trumpet. A világhírű ausztrál DJ és producer számára azonban Magyarország nem csupán egy újabb állomás a világ körüli...