Utazás

5 kísértetjárta hely itthon, amelyekről még biztos nem hallottál

Mutatunk nektek 5 kísértetjárta helyet hazánkban, ahol garantáltan paranormális élményben lesz részed.

Az Újpesti szellemtelep

A fővárosban lévő Pozsonyi utcai lakótelep építése alatt a munkások különös véletleneket emlegettek, gyakran történtek meghibásodások, kisebb és nagyobb balesetek. Egy biztonsági őr még árnyakat is látott. Majd a beköltözést követően a lakók folytatták a panaszkodást, hogy éjszaka lépteket, zajokat, furcsa kopogást hallanak vagy éppen magától kapcsol be a tévé, alszik ki a villany. Hamar megszületett az okfejtés: temetőre építkeztek, ezért a nyugtalan lelkek is beköltöztek az élőkkel együtt. A környéken még mindig lehet thrillerbe illő sztorikat hallani.

Az öngyilkosságba kergető kastély

A Balatonedericsi Fekete kastély mostanra tényleg úgy fest, mint egy szellemház. Amiben lehet is valami, hiszen hosszú évszázadokon át passzolgatták egymásnak a tulajdonosok a kastélyt, az átokkal együtt. Első tulaja Nedeczky István volt, aki 1914-ben öngyilkos lett. Még előtte, 1912-ben a kastély szakácsnőjét ölték meg itt. 1928-ban új tulajdonos érkezett, Vág Jenő és felesége. Az asszony saját otthonukban csalta meg a férjét, aki rajta kapta nejét a szeretőjével és kínjában megölte magát. Az özvegynek, hamarosan új vőlegénye lett, de tudomására jutott, hogy leendő neje mást szeret, és ő is megölte magát. A II. világháború után egy nyugalmazott miniszteri főtanácsos költözött a házba, akiknek az lett volna a dolga hogy a németeknek jelentsen, de ő a szovjeteknek és az angoloknak csepegtetett infókat. Amikor ez eljutott a németek fülébe, a tanácsos öngyilkos lett.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A derenki holtak falva

A magyar-szlovák határ közelében található Derenkről úgy hírlik, erősen szellemjárta. Nem is lenne csoda, hiszen 1711-ben egy pestisjárvány majdhogynem elnéptelenítette. De ami a falu tényleges kiürülését okozta, hogy Horthy medvéket költöztetett a környékre, vadászat céljából. A derenkieket kifizette, azzal a feltétellel, hogy mielőbb költözzenek el. Mindenki élt is a lehetőséggel, így a falusiak szétszóródtak a nagyvilágban. A falu tele van kincsekkel, de kevesen veszik a bátorságot, hogy odamerészkedjenek, ugyanis a szóbeszédek szerint éjjelente kísértetek járnak a házak között.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Fotók: mapio.net, panoramio.com, hiveminer.com

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.
Lifestyle
A többség már igyekszik készülni az ünnepekre a bevásárlással, így bevetik a fagyasztót, ahova kerül hal, valamint hús is.
Lifestyle
Amikor kistestvért tervezünk a családba, ritkán gondolunk bele, hogy ez a csodálatos változás a nagyobb gyerekben bizony féltékenységet és bizonytalanságot is kelthet. Pedig ahol több gyerek él...
Lifestyle
Hihetetlen, de volt idő, amikor a gyereknevelés nem a szeretetteljes szándékokról, a tanító módszerekről és a fejlesztő hozzáállásról szólt. Akkoriban a fegyelem, a szigor és a „rendcsinálás” volt a...