Utazás

36. alkalommal is vár a Mesterségek Ünnepe

Az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja augusztus 19-től 21-ig várja a látogatókat a budai Várban.

Idén Dél-Koreáé lesz a főszerep

Immár 36. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét.

Mesterségek Ünnepe Budai vár Magyarország Budapest program esemény augusztus 20. ingyenes foglalkozás koncert Dél-Korea családi fesztivál

Forrás: MTI/Mónus Márton

A Mesterségek Ünnepét idén mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A díszvendég Dél-Korea lesz, a fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják – közölték a szervezők az MTI-vel.

Mint írták, a több mint nyolcszáz magyar és közel százötven külföldi kézműves részvételével rendezett fesztiválon nem csak megcsodálni és megvásárolni lehet a népi kézműves portékákat, de a közel száz látványműhelyben megismerkedhetnek a látogatók az ősi szakmák rejtelmeivel, bepillantást nyerhetnek a Kárpát-medence kézműves közösségeink munkájába.

A fesztiválon a legkisebbeket gyerekprogramokkal, népi gyerekjátszókkal, a régi idők népi játékaival, a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal és Folk-kocsmával várják a budai Vár polgárvárosi részén, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában és a Szentháromság téren keresztül a Dísz térig.

A Koreai Kulturális Központ alapításának 10. évfordulója alkalmából a Mesterségek Ünnepének díszvendége a Koreai Köztársaság lesz. A koreai kézműves mesterek műhelyeiben a hagyományos népi mesterségekkel: kalligráfiával, templom- és népi festészettel, koreai foltvarrással, pirográfiával, kerámiaművészettel és papírfonással ismerkedhetnek meg a látogatók.

Az ecsettel készült kalligráfiai alkotások mellett az érdeklődők megcsodálhatják a koreai palotákat és templomokat díszítő dancheong (dáncshán) festést. A mesterek bemutatják a selyem és hócsalán anyagok szabásánál keletkező hulladék hasznosításának évszázados technikáját, a jogakbo (csogakbo) foltvarrás művészetét, valamint a jiseungot (csiszung), azaz az eperfa kérgéből készült hanji (hándzsi) papírfonást.

A kézműves programok mellett színpadi produkciókkal is készül a Koreai Kulturális Központ: a nagyszínpadon naponta két alkalommal látványos showműsorral, tradicionális hangszerekkel, magukkal ragadó táncokkal és ritmusokkal varázsolják el a dél-kelet ázsiai ország rajongóit. A divat iránt érdeklődők divatbemutatón csodálhatják meg a szemet gyönyörködtető koreai népviseleteket, a hanbokokat. Akik pedig a koreai gasztronómiai iránt érdeklődnek, azok a street food standokon kipróbálhatják az egyszerre csípős, savanyú, sós, keserű és édes fogásokat.

Az Állami Ünnepség programsorozat részeként a rendezvény ingyenesen látogatható.

Jövő szombaton, július 23-án negyvenedszer tartják meg a Balaton-átúszást.

Leadfotó: MTI/Mónus Márton

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Utazás
Fashion&Beauty
A színésznő New York utcáin sétálgatott a minap, méghozzá egy olyan outfitben, amely extra laza volt, ugyanakkor hihetetlenül divatos is.
Sztárok
Krausz Gábor párjának is voltak nehézségei tiniként, és sok áldozatot kellett hoznia. Mikes Anna most visszaemlékezett a múltra.
Egészség
Sajnos a kutatók elég rossz hírekkel szolgáltak. Szerintük a szúnyogok el fogják terjeszteni ezt a veszélyes vírust, csupán idő kérdése az egész.
Utazás
A rozsdásodás problémája legutóbb 2024-ben került a figyelem központjába, most viszont végre kiderült, érdemes-e aggódniuk azoknak, akik ellátogatnának az Eiffel-toronyhoz.
Utazás
Húsvétot követően a május 1-jét magában foglaló hosszú hétvégére is erősítéssel készül a MÁV-csoport; mindenütt, ahol szükséges, több jármű és nagyobb kapacitással közlekedik ebben az időszakban –...
Sztárok
Györgyi Anna évtizedek óta a hazai színjátszás és filmszakma meghatározó alakja, hamarosan pedig a Magyar menyegző című zenés-táncos filmben is látható lesz – ennek apropóján beszélgettünk vele a...