Utazás

3 mágikus, gyógyító hely Magyarországon - így hatnak a testre és a lélekre

2. A Föld szívcsakrája

A Visegrádi-hegység legmagasabb pontján, Pilisszentkereszttől északra található a Rám-hegy és az előtte álló hatalmas kőtömb, a Ferenczy-szikla. A szikláról azt tartják, hogy a Földet behálózó energiavonalak találkozásának csomópontja. A hely I. Béla király idejében is fontos szakrális jelentőséggel bírt, az ezoterikus világszemlélet szerint pedig ennél a sziklánál található bolygónk gyógyító erővel bíró szívcsakrája, ami miatt a föld ezen a helyen nagyon erős energiát bocsát ki magából. A látogatók szerint a hely életerővel tölt fel, és egyfajta belső nyugalmat áraszt szét a testben, sőt, egyesek szerint a sziklát átölelve a Föld szívverését is meg lehet hallani. A völgyek ölelésében található Ferenczy-sziklához a vízesések morajától visszhangzó, meredek sziklafalakkal határolt szurdokon keresztül, vadregényes ösvények mentén juthatsz fel. Utad közben átadhatod magad a zavartalan természet harmóniájának és megfigyelheted a több százéves erdő apró zörejeit. A tájat átjáró atmoszféra hatására pedig - mintegy eggyé válva az erdővel - önmagadban is békére lelhetsz.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Úgy tűnik, ismét komoly feszültség alakult ki a brit királyi családban, Vilmos herceg ugyanis állítólag egyre türelmetlenebb Harry és Meghan helyzete miatt.