Zimány Linda kiakadt: a modell fél éjszakán át sírt otthon, annyira megbántották őt

Még nem tanulta meg helyén kezelni a negatív kritikát, de dolgozik rajta

Linda saját bevallása szerint nem jó példa senki számára önkritika szempontjából, ugyanis gyerekkora óta könyörtelen célokat tűz ki maga elé, azok sikerét pedig maradéktalanul be is hajtja magán: „Én magam vagyok a legfőbb kritikusom. A probléma talán az lehet, hogy ennek fényében már nem fér el rajtam több elvárás, több rosszízű megjegyzés. Egyetlen odaszúrt piszkálás is képes túlcsordítani a megtelt poharat” – tette hozzá a modell, aki már öt éve jár pszichológushoz annak érdekében, hogy megváltozzon a hozzáállása és megértse a saját működését, valamint hogy könnyedebb, lazább legyen a hétköznapokban. Ennek szerencsére meg is van az eredménye: Linda ma már eljutott odáig, hogy bátran ki meri mondani, akkor is jól érzi magát a bőrében, ha más csúnyának látja őt, és azt is tudja, attól még szerethető ember, hogy nem szereti őt mindenki. Zimány egy sokakat foglalkoztató kérdésre is választ adott az interjúban: a modell elárulta, hogy nem azért végezte el a jogi egyetemet, hogy bárkinek is bizonyítson bármit, csupán magának szeretett volna visszaigazolást adni, hogy erre is képes. Bár szakmai életében sikeres, magánéletéről már nem gondolja feltétlenül úgy, hogy mindig jó döntéseket hoz: „Sokan kérdezik és én is elfogadom azt a hipotézist, hogy félnek tőlem a férfiak” – vallotta be Linda, aki hozzátette, rendre legjobb barátjával jár nyaralni, és sokszor azért nem mennek hozzá oda ismerkedni, mert többen is azt hiszik, Györk a párja, pedig Linda már hosszú ideje egyedülálló, habár vágyik a szerelemre. És hogy milyen férfira vágyik? Nos, a modell szereti, ha egy férfi udvarol neki, virágcsokrot visz, hazakíséri őt, egyszóval szereti a klasszikus női és férfi szerepeket, januártól pedig szeretne egy kicsit többet is foglalkozni a randevúzás témájával, hiszen már nagyon szeretne édesanya is lenni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bár Zimány Linda még nem találta meg az igazit, azt elárulta, milyen számára a tökéletes férjjelölt, akivel családot alapítana.

Leadfotó: Facebook/zimanylindapublic

Oldalak

Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...
Sztárok
Ember Márk és felesége, Virág Horvátországban ünnepelték első házassági évfordulójukat. Az élmény azonban váratlan fordulatot vett, amikor a színész egy ügyetlen mozdulattal a sötét tengerbe ejtette...
Lifestyle
A megfelelő stratégiákkal, napi és heti rutinokkal, valamint tudatosan kialakított szokásokkal a takarítás nem stresszforrás, hanem a kiegyensúlyozott élet része lehet.
Lifestyle
Több mint hatszáz év telt el születése óta, mégis Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz neve ma is ismerősen cseng, hiszen nemcsak Franciaország történelmének egyik különleges alakja, hanem olyan női...
Lifestyle
Az almaecet évtizedek óta a természetes egészségmegőrzés és a diéták egyik legnépszerűbb szuperélelmiszere. Sokan egyenesen zsírégető elixírként tekintenek rá, amely szinte elolvasztja a pluszkilókat...