Sztárok

Így emlékeznek Zámbó Jimmyre a zenésztársai

Profi volt

Jankai Béla, a Prognózis zenekar egykori billentyűse hangszeresként és zenei rendezőként is együtt dolgozott a Királlyal.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

"Bár ő az éjszakában zenélt, sűrűn találkoztunk, mert amikor a koncertek után hazajöttünk, gyakran bementünk még a Casanova vagy a Tavasz bárba. Az első lemezfelvételének a hangszerelését én készítettem, sőt a demófelvételeket az én még kezdetleges lakásstúdiómban vettük fel a nyolc­vanas évek végén. A végső felvételeken már zenészként is közreműködtem. Felhívott, hogy lesz turnéja, szerezzek neki zenészeket és profi hangosítást. 1997-ben túl volt már hat-nyolc lemezen. Azzal keresett meg, hogy a következő lemezét csináljam meg. A Fogadj örökbe című albumnak már én lettem a zenei producere. Aztán jött a Dalban mondom el. A munkát halálosan komolyan vette, a stúdióban és a próbákon na­gyon pontosan megjelent. Zenészként profi volt, mégis mindenbe beleszólhattam. Nem szeretett sportcsarnokokban fellépni, mert „tornacipőszagúnak” tartotta. Őt a színházi han­gulat vonzotta, ezért ezeknek a körülményeknek a megteremtését is rám bízta. Ez két turnét és két sportcsarnokban tartott koncertet jelentett"

- mondta Jankai.

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Most a kánikula alatt sokan felkapták a fejüket, és elgondolkoztak, hogy vajon mennyi víztartaléka van Magyarországnak?
Sztárok
Kevés magyar film mondhatja el magáról, hogy hónapokkal a premierje után is tömegeket vonz a mozikba, most azonban valami egészen rendkívüli történik. A hatalmas közönségsikernek köszönhetően a...
Lifestyle
Egy kis nosztalgiajáték következik: ha a imádtad a 90-es évek zenéjét, akkor ez a teszt neked való!
Sztárok
A mai napon, július 1-jén töltené be a 65. életévét a tragikus sorsú Diana hercegnő. Bár halála óta már csaknem harminc év telt el, a walesi hercegné emléke és öröksége semmit sem kopott. Most, ezen...
Lifestyle
Megfejtették a Mount Everest történetének leginkább hátborzongató és vitatott titkát. Egy friss DNS-vizsgálatnak köszönhetően végre biztosan tudható, kit takar az évtizedek óta csak „Zöld bakancsként...
Lifestyle
Hivatalosan is megjelent a 2026/2027-es tanév rendje, így a családok és a pedagógusok már most elkezdhetik tervezni a következő szezont. A megszokott keretek mellett több olyan újítás is helyet...