Sztárok

Idén minden eddiginél izgalmasabb lesz az X-Faktor, sok szempontból megújul a műsor

Az idei X-Faktor más lesz, mint az eddigiek. Fény derült a műsorvezető kilétére, illetve arra is, hogy eltörölnek egy fontos szabályt, ami nagyobb szabadságot ad majd a mentoroknak, és még izgalmasabbá teszi majd a tehetségkutatót.

11. évadával tér vissza 2022-ben az X-Faktor

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Fontos szabályváltozás lép életbe idéntől az X-Faktorban. Erről Miller Dávid beszélt egy félperces videóban, melyben azt is elárulta: a tavalyi szériához hasonlóan ebben az évadban is ő lesz a tehetségkutató házigazdája. A műsorvezető a bejelentkezésben elmondta, hogy a mentorok most már nem a műsor kezdete óta alkalmazott kategóriák szerint válogatják majd a jelentkezőket.

„Az egyik legfontosabb változás, hogy mostantól nem a kor vagy a nem határozza meg, hogy ki melyik mentorhoz kerül, hanem a mentorok döntik majd el, hogy kivel szeretnének együtt dolgozni. Továbbra is várjuk a lányok, fiúk, csapatok és zenekarok jelentkezését, de bárki bekerülhet bármelyik mentor csapatába. Így nagyobb az esély, hogy azzal dolgozhatsz együtt, akihez a legközelebb áll a stílusod. Szóval gyertek, jelentkezzetek, és győzzétek meg kedvenceteket!” -fogalmazott a felvételen Miller Dávid.

„Ez abszolút a magyar verzió saját fejlesztése, amelyet a licenc tulajdonosnak is jóvá kellett hagynia. Szerencsére – ahogy a korábbi újításainkra – erre is nyitottak voltak, és pár hét alatt engedélyt is kaptunk. Így új izgalmakkal és lehetőségekkel várjuk idén is a versenyzőket. Jelentkezni már most is lehet, sőt, pár napja a casting is elkezdődött” – tette hozzá Verebély Marcell, az X-Faktor Senior kreatív producere a Blikknek

Puskás Peti számára nem volt kérdés, hogy elmegy a határra és ott segít, ahol csak tud.

Leadfotó: instagram.com/millair

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Várkonyi Andrea elárulta, hogy nem olvasta el a Mészáros Lőrinccel kötött házassági szerződését. Egy ügyvéd szerint ennek komoly jogi következményei lehetnek.
Sztárok
Óriási botrány robbant ki a Ferrarinál a Mexikóvárosi Nagydíj után: Lewis Hamilton kemény szavakkal illette csapattársát, Charles Leclerct, miközben a csapatfőnök is elveszítette a türelmét.
Lifestyle
December 24-e hivatalosan is munkaszüneti nap lesz: az Országgyűlés 193 igen szavazattal fogadta el a javaslatot. A döntést Magyar Péter karácsonyi ajándékként jelentette be.
Sztárok
Váratlanul ért véget Feledy Botond vezetői megbízatása: három hónap után bizalomvesztésre hivatkozva mentették fel a Magyar Külügyi Intézet éléről. A döntés komoly vitát váltott ki a közéletben.
Egészség
Magyar szakemberek több mint 114 ezer esetet elemeztek, és olyan összefüggésre bukkantak, amely a jövőben akár életek megmentéséhez is hozzájárulhat.
Sztárok
Ókovács Szilveszter azonnali menesztése után egymásnak feszülnek az állítások: a volt főigazgató vitatja az átvilágítás megállapításait, miközben az Operaház művészei is elmondták véleményüket.