Wolf Kati akkor is segít, amikor nem forog a kamera: az énekesnőnek fontos, hogy jó példát mutasson követőinek

Kapni jó, adni még jobb

A csodás hangú énekesnő elmondása szerint olyan családban nőtt fel, ahol természetes volt az odafigyelés és a segítőkész hozzáállás, így akarva akaratlanul átvette a szülei habitusát. Kati, mióta édesanya lett, érzékenyebb a gyerekekkel kapcsolatos témákra, a lányaira viszont nem szeretné ráerőltetni a szolgálatkész magatartást. Véleménye szerint elég, ha látják, hogy az édesanyjuk jó példával jár elől. „Mivel nagyon mély érzésű, jószívű és segítőkész gyerekek, ők is meg fogják találni a saját kis területüket, ahol majd segíteni tudnak. Már most fontosnak tartják a segítségnyújtást, nagyon odafigyelnek a környezetükben lévőkre. A nagyobbik például jött már velem ételosztásra, de semmit nem szeretnék rájuk erőltetni, az lenne a legjobb, ha ez számukra természetes lenne.” Az Ökumenikus Segélyszervet és Wolf Kati együttműködése, valamint a közös adománygyűjtés az országos iskolakezdési segélyakció után sem áll meg. Kati már a következő, szeretet.éhség. elnevezésű kampányra készül, amelynek célja, hogy családok tízezreinek tegyék majd szebbé a karácsonyt. Hazánk aranytorkú énekesnője természetesen fellépésein keresztül is segíti a Segélyszervezet működését. „Decemberben vendégművészként lépek fel az Arénában a Győri Filharmonikusok által szervezett nagyszabású filmzenés koncerten. A koncert bevételének egy részét minden évben jótékony célra fordítják, idén ezt az összeget az Ökumenikus Segélyszervezet kapja” - hangsúlyozta Wolf Kati.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Zimány Linda őszintén beszélt legbensőbb érzéseiről egy interjúban, melyben többek között elárulta azt is, hogyan viseli, hogy az emberek a mai napig rendszeresen bántják őt.

Leadfotó: Instagram/wolfkatiofficial

Oldalak

Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!