Sztárok

Whitney Houston egy férfival italozott

Whitney Houston a múlt héten temérdek mennyiségű alkoholt fogyasztott a Beverly Hiltonban, ahol holtan találták - közölte csütörtökön a CNN egy névtelen forrásra hivatkozva.

Az énekesnő múlt szerdán és csütörtökön is délelőtt 10 óra előtt rendelt italokat a szálloda halljában és az úszómedencénél. A szemtanúk szerint Houston összeveszett a bárok személyzetével, azzal vádolva őket, hogy vizezik az alkoholt, és hogy túl sok jeget tesznek bele. A szállodavendégek szerint a szombaton elhunyt sztár zilált megjelenése arra engedett következtetni, hogy ittas volt.

Houston a két nevezett napon egyedül és a környezetének tagjaival - köztük egy meg nem nevezett férfi társával - is italozott, és pezsgőt ivott egy csütörtök esti partin is, ahol váratlanul énekelni kezdett, de nem látszott részegnek. Az énekesnő a halálának reggelén is fogyasztott alkoholt az úszómedencénél, de viselkedésében semmi sem utalt zavarra.

Whitney Houston halálának okát hivatalosan még mindig nem hozták nyilvánosságra; azt a szerdán kiadott halotti bizonyítvány szerint csak később állapítják meg. A toxikológiai vizsgálat 6-8 hétig is eltarthat. A nyomozók most azt vizsgálják, hogy nem adagolták-e túl az énekesnőnek felírt gyógyszereket, s ezért beidézték orvosait és gyógyszerészeit. A CNN szerint valamennyi érintett kész együttműködni a hatóságokkal.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az elhunyt énekesnőhöz közelálló források szerint Whitney Houston évek óta nem fogyasztott kábítószert. A szállodai szobájában talált gyógyszerek nyugtatók és altatók, valamint egy torokfertőzés elleni szer voltak. Houston négy nappal a halála előtt felkereste a Beverly Hills-i orr- fül-gégészét.

Forrás: MTI

Következzen Whitney Houston: One Moment In Time című száma:

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A Real Madrid jóképű futballsztárja ezúttal nem a pályán, hanem a kamerák előtt hódított: legújabb fotósorozatán szinte semmit sem bízott a képzeletre.
Egészség
Novemberi félidős választás miatt elég stresszes lehet az Egyesült Államok miniszterelnöke, és sokak szerint csoda, hogy még nem robbant fel Donald Trump szíve.
Lifestyle
Évtizedek óta húzódó kérdés kerül ismét reflektorfénybe: kik működtek együtt a kommunista diktatúra titkosszolgálataival? November 4-től bárki betekinthet az egykori állambiztonsági nyilvántartások...
Sztárok
Óriási botrány robbant ki a Ferrarinál a Mexikóvárosi Nagydíj után: Lewis Hamilton kemény szavakkal illette csapattársát, Charles Leclerct, miközben a csapatfőnök is elveszítette a türelmét.
Lifestyle
December 24-e hivatalosan is munkaszüneti nap lesz: az Országgyűlés 193 igen szavazattal fogadta el a javaslatot. A döntést Magyar Péter karácsonyi ajándékként jelentette be.
Sztárok
Váratlanul ért véget Feledy Botond vezetői megbízatása: három hónap után bizalomvesztésre hivatkozva mentették fel a Magyar Külügyi Intézet éléről. A döntés komoly vitát váltott ki a közéletben.