Vujity Tvrtko megmutatta ritkán látott fiát: Barnabás pont úgy néz ki sapka nélkül, mint apja

Fiait segítő szándékra neveli

„Fiaim sosem pénzt vagy drága ajándékot kaptak tőlem ajándékba, hanem élményeket. Nem titok, először fekete-Afrikában jártak óvodába, aztán Magyarország után jött Anglia és Amerika. Mindvégig a segítő szándékra neveltem őket, így eljöttek velem Port-au-Prencebe, a világ egyik legnyomorúságosabb országának, Haitinek a fővárosába, ahol Barnabás ifjúsági csoportvezető volt, Benjamin pedig kosárlabdázni tanította a kis árvákat, akiknek este mesét is olvasott. Haiti: az ország, amelyet kirabolt két diktátor (apa és fia), ahol államvallás lesz a vudu, ahol rengeteg ember öltek-, és nagyon sok nőt erőszakoltak meg. Itt segítettek a kisfiaim” – kezdte a posztot a riporter, aki elmesélte, hogy Barnabás fia minden egyes alkalommal nullás géppel lenyírja a haját, ha valaki a környezetében rákos, és kihullik a haja – ez nála már hagyomány. Vujity elmondása szerint Barnabás Hawaiion az osztályában gyakran meséli el társainak a nyomornegyedekben, koldusszegény helyeken szerzett tapasztalatait, és azt is megosztotta, melyik volt az a pillanat, amikor fiait tudatosan bevonta a közös segítésbe.

„Washington D.C. 2016

Házunk előtt találkoztunk, a lépcsőn ült. Ruhája tépett volt, haja kócos, tekintete mély érzelmet és értelmet tükrözött. 70 év körüli nagyon sovány bácsi volt, kezében piros sapkát szorongatott. Mereven nézett maga elé.

-Éhes? – kérdeztem tőle.

-Igen, nagyon – felelte.

-Várjon egy picit – mondtam, majd beszaladtam a közeli kisboltba.

Szalámit, sajtot, kenyeret vettem, s hozzá egy üveg ásványvizet. Így mentem vissza hozzá. Odaadtam neki. Nagyon szépen, kedves szavakkal és szép szemeivel köszönte meg. Nyugodt szívvel mentem haza. Fáradt voltam. Lezuhanyoztam, készítettem magamnak egy meleg teát. Kiálltam az erkélyre. Ráláttam az utcára. Földbegyökerezett a lábam.

Az idős ember a szemben lévő bolt kirakata előtt térdelt egy asszony előtt. A kövön fekvő asszony fejét fogta és itatta a vízzel, amit az előbb vittem neki. Majd letört egy darabot a kenyérből és szalámit tett rá. Apró, óvatos mozdulatokkal etette a hajléktalan asszonyt.

Két percen belül ott voltam velük. Kérdeztem, hogy hívjak-e orvost. Mondták nem kell. Beszélgetni kezdtünk. Kértem, hogy folytassuk nálunk. Az idős bácsival együtt támogattuk fel az emeletre a nénit. Az ételtől és víztől erőre kapott, mondta.

Lakásom ajtajában kisfiaim vártak. Nem kérdeztek semmit. Egyikük széket hozott, a másik szó nélkül nyitotta a hűtőt.” A teljes bejegyzés szövege ide kattintva elérhető.

Leadfotó: Facebook/vujitytvrtko