2015-ben ismerkedett meg feleségével
Feleségével, - akkor még Puskás Bettinával - 2015-ben ismerkedett meg, amikor István abba a budapesti színházba ment dolgozni, ahol Bettina balett-táncos volt. Eleinte nem vonzódtak egymáshoz, de aztán ez hirtelen megváltozott és egyik pillanatról a másikra, hatalmas szerelem kerekedett közöttük, azóta pedig elválaszthatatlanok. Idén januárban házasodtak össze, de lagzijuk még nem volt, így a terveik szerint a nyereményből arra is sort kerítenek. Bettina a Tényekben elmondta, hogy végig meg volt győződve arról, hogy férje nyeri meg a Sztárban Sztár leszek! második évadát, és most rendkívül büszke a férjére.
Csiszár István pedig arról mesélt, hogy részben feleségének köszönheti sikerét, aki végig támogatta és rengeteg erőt adott neki.