Sztárok

Vlagyimir Putyin évek óta hazudik? Őrült összeesküvés-elmélet kering az elnökkel kapcsolatban, megdöbbentő, mit pletykálnak róla

A teóriában hívők szerint az orosz elnök időutazó, és valójában sokkal korábban született, mint 1952…

Egészen elképesztő, amit róla állítanak

Vlagyimir Putyinnal kapcsolatban az évek során megannyi hamisnak bizonyuló híresztelés szárnyra kapott már, némelyik pletykáról azonban kiderült, hogy nem is kamu, bármilyen őrültségnek is hangzik. Nemrégiben például egy ukrán kém, Kirillo Budanov azt állította, hogy az elnök már nem is létezik, a nyilvánosság pedig csak Putyin dublőreit láthatja, ezt pedig igyekezett is alátámasztani különféle bizonyítékokkal. Budanov úgy véli, hogy Putyin hasonmásai már több plasztikai műtéten is átestek, hogy minél jobban hasonlítsanak az „eredeti” Vlagyimirre, azonban magasságuk, testbeszédük és fülcimpáik rendre leleplezik a dublőröket, hiszen ezek minden ember esetében egyediek. A kém szerint egyébként Putyin arra használja a hasonmásokat, hogy bujkálni tudjon, miután kiderült, hogy teljesen elvesztette az irányítását a Kremlben, továbbá az a tény is napvilágot látott vele kapcsolatban, hogy nagyon beteg, így inkább másokat küld maga helyett a hivatalos eseményekre. Most viszont egy ennél is bizarrabb elmélet kering róla a neten: többen is úgy gondolják, hogy az orosz elnök időutazó, erre pedig a teóriában hívőknek fényképes bizonyítékai is vannak.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...