Sztárok

Vilmos herceg komoly ígéretet tett Katalinnak esküvőjük előtt – A mai napig tartja magát akkori szavaihoz

Az ígéret

Katalinnak világéletében fontos volt a család, főleg szülei, akiknek elmondása szerint rengeteget köszönhet – nem meglepő tehát, hogy a hercegné nem szerette volna, ha Vilmossal kötött házassága után/miatt megváltozik szüleivel való jó viszonya. Vilmos ezért megígérte Katalinnak, hogy megtarthatja családját azután is, hogy hercegné lesz belőle, és világossá tette szerelme számára az eljegyzés során, hogy Katalin szülei egyenrangú családtagok lesznek mindkettőjük életében, így bármikor találkozhatnak lányukkal és látogathatják majd őt. Katalin szülei, Michael és Carole akkor ismerkedtek meg egymással, amikor mindketten a British Airwaysnél dolgoztak, később pedig sikeres rendezvényszervező vállalkozásba kezdtek együtt. Katalin mindig is közel állt szüleihez, valamint testvéreihez, Pippához és Jameshez, Vilmos pedig állítólag már kapcsolatuk elején beilleszkedett a Middleton-családba, akinek tagjai rajonganak a hercegért. Vilmos szívesen vett részt a családi vacsorákon Katalinéknál, és még egy hosszabb sínyaralásra is elutazott velük akkor, amikor Katalinnal csupán még csak randevúzgattak.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Bátran kimondhatjuk, hogy a rappert nehéz féken tartani. Kanye West most újra bunyózott hirtelen felindulásból.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.
Lifestyle
Közösségi költségvetésből új zebra épül Budapesten. Ezen a helyen nem kell többet aluljárózni.