Vilmos hercegnek elege lett: úgy döntött, megtöri a csendet Harryvel kapcsolatban

Elege lett

Harry herceg és Meghan Markle az utóbbi időben nem kímélte a brit királyi család hírnevét. Először kiléptek a királynő köteléke alól és felhagytak feladataikkal, a világ másik végére költöztek, majd mindenről kitálaltak az azóta méltán híres Oprah-interjúban, ahol kemény szavakkal illették a palotát, valamint azt is elárulták, hogy amikor Meghan Archie-val volt terhes, akkor a királyi család egy tagja felvetette Harrynek, hogy reméli, nem lesz olyan sötét a gyermek bőrszíne. Ezután Erzsébetre és családjára ráakasztották a rasszista jelzőt is a sok egyéb rossz mellett – mindezt azonban a palota nem kommentálta, eddig végig ragaszkodtak az évek óta használt és bevált „Inkább ne mondj semmit!” elvhez. Ez azonban olybá tűnik, hogy Harry és Meghan esetében nem fog beválni, ugyanis a házaspár folyamatosan tépázza Vilmost, Károlyt és Erzsébetet is, a trónörökös Vilmosnak pedig egyszer s mindenkorra elege lett ebből, a királyi szakértők szerint egyszerűen ráunt a finomkodásra, valamint arra is, hogy az egész élete a hallgatásról szólt, és sosem reagálhatott az őt ért vádakra. Azt nem tudni, hogy Diana idősebbik fia is egy botrányos interjúban tervezi-e felfedni a nyilvánosság előtt saját szemszögét, az azonban biztos, hogy vissza szeretne vágni a sussexi hercegi párnak, és saját játszmájukban kívánja megverni őket, méghozzá határozott lépéseket téve az ügy érdekében.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Toby Kirkup, aki a Peaky Blindersben és az Emmerdale-ben szerepelt, egyedül halt meg órákkal azután, hogy bár mellkasi fájdalmakra panaszkodott, mégis hazaküldték a kórházból - derült ki a vizsgálatból.

Leadfotó: Profimedia-RedDot

Oldalak

Lifestyle
Brutális hőség után zivatarokkal és 90 km/h-s széllel csap le az időjárási fordulat hétfőn. Mutatjuk, hol csap le a vihar és hol érvényes a riasztás!
Egészség
A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.
Lifestyle
Egy inspiráló beszélgetés vagy új kapcsolat további lendületet adhat a Halaknak. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Egy születésnapi zsúron döbbent rá az egyik édesanya, hogy barátnője lánya kísértetiesen hasonlít rá. A DNS-teszt megrázó igazságot tárt fel: a kórházban véletlenül elcserélték a két csecsemőt.
Lifestyle
A Ráknál olyan helyzet alakulhat ki, ahol választania kell aközött, amit szeretne, és amit helyesnek érez. Olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gal Gadot ismét bebizonyította, hogy a vörös szőnyegen is igazi díva: legutóbbi megjelenésén egy lélegzetelállító estélyivel vonzotta magára az összes tekintetet.