Láttad már a Vészhelyzet Carter dokijának lányát? Auden Wyle hihetetlenül szép, és lassan olyan sikeres, mint az apja

A Vészhelyzetből megismert Noah Wyle neve sokaknak cseng ismerősen, 19 éves lányáé, Audené azonban már kevésbé elterjedt, pedig érdemes némi figyelmet szentelni rá, ugyanis ő maga nem mindennapi jelenség.

Nem esett messze az alma a fájától

Noah Wyle, aki a Vészhelyzet ikonikus Carter dokijaként vált népszerűvé, nemcsak a hazánkban is közkedvelt kórházas sorozatban, hanem a kamerák mögött is változatos életet élt. A jóképűségéről híres színész első felesége Tracy Warbin sminkmester volt, akivel tíz évig éltek házasságban, mielőtt 2010-ben hivatalosan is különváltak útjaik. Kapcsolatukból két gyermek született: fiuk, Owen 2002-ben, lányuk, Auden pedig 2005-ben érkezett a családba. A válás után a híresség egy időre visszavonult a reflektorfénytől, és a szingli élet egyszerűbb napjait élte, ám a sors 2011-ben új fejezetet nyitott az életében, amikor megismerkedett Sara Wells színésznővel – a kapcsolat hamar komolyra fordult: 2014-ben összeházasodtak, majd megszületett közös kislányuk, Frances. A sztárcsemete még csak 10 esztendős, ám Noah elsőszülött lánya lassan belép a húszas éveibe, ami azért is érdekes, mert ő maga már most rálépett a siker felé vezető útra – arról nem beszélve, hogy igencsak szerencsés géneket örökölt édesapjától. Galériánkban megmutatjuk, milyen elbűvölő fiatal hölggyé cseperedett:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Tommaso Boddi/Getty Images for "At the Gates"

Forrás: People

Oldalak

Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...
Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.