Vecsei H. Miklós: "Semmi nem segített annyit, mint mikor kimondtam, hogy nem én vagyok a legtehetségesebb"

Vecsei H. Miklós a Kolozsvári Állami Magyar Színházban játssza a drámairodalom egyik legösszetettebb szerepét. A fiatal tehetség most a darabról, az olvasásról, a színházról és a mindennapi vívódásokról beszélgetett egy interjú keretein belül.

Fiatal és tehetséges

Vecsei H. Miklós 13 éves korában került közel az íráshoz, és mindössze 18 esztendős volt, amikor kiadták az első kötetét. A színházhoz a Pesti Színházban látott Eszenyi Enikő rendezte Ünnep című előadás vitte közel, melyben Kamarás Iván monológja fogta meg, akivel később versei kapcsán személyesen is találkozott. 2015-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de még a tanulmányai alatt évfolyamtársával, ifjabb Vidnyánszky Attilával létrehoztak egy alkotói csapatot, melyben együtt kiválasztanak egy témát, átbeszélik és feldolgozzák – az Ódry Színpadra olyan darabokat készítettek, mint az Athéni Timon, a Karnyóné, vagy a Liliomfi. A diploma megszerzése után a Vígszínház tagja volt 2020-ig, tavaly márciustól pedig a Lapozz 99 irodalmi podcast műsorvezetőjeként tevékenykedik. Nemrég a Kolozsvári Állami Magyar Színházban Hamlet szerepébe bújt, Vecsei pedig úgy véli: Shakespeare örök érvényű, és ha az előadók hisznek abban, hogy meg tudnak egy másik dimenziót jeleníteni, katartikus lehet az előadás – írja a Színház Online. Olvass tovább a galériánkban!

A színművész szerint a híres drámaíró szövegei mögött több van egyértelmű gondolatoknál, és úgy gondolja, évszázadokkal a művei születése után is rengeteg gondolkodnivalót nyújtanak a mai kor emberének is. Mindig is tudta, hogy a Hamlet egy nagy és komoly szerep, ám csak a próbákon döbbent rá igazán, hogy azért különleges, mert a dán királyfi jellemvonásai mindenkiben megtalálhatók.
Kattints a további képekért!

A Vígszínház fiatal színésze, Vecsei H. Miklós, becenevén: Hasi otthonában jártunk, ahol bemutatta nekünk kedvenc könyveit.

Leadfotó: Facebook/ Vecsei H. Miklós követői oldal

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Vannak olyan keresztnevek, amelyek szó szerint megőrjítik a külföldieket, mivel olyan nehezen kiejthetők a számukra – cikkünkben most három ilyenről rántjuk le a leplet.
Sztárok
A Spencer-ikrek, Lady Amelia és Lady Eliza nemcsak Diana hercegné elbűvölő unokahúgai, de napjaink legnagyobb stílusikonjai is, akik ezúttal Wimbledonban vonzották magukra a tekinteteket.
Fashion&Beauty
Dua Lipának nem kell a szomszédba mennie stílustippekért: a csinos énekesnő nemrég egy bámulatos, átlátszó kreációba bújt, amiben ő maga volt a nőiesség földi megtestesítője.
Lifestyle
Egészség
Megkérdőjelezhetetlen a friss kutatások alapján, hogy a kávé, valamint a koffein jó hatással van a szervezetünkre. Azonban a testünk jelzéseit is figyelnünk kell, hogy ne legyen egészségtelen a...
Utazás
A legtöbb ember már a kocsijában sem tud meglenni klíma nélkül, ami a hőhullámok miatt érthető is. Azonban légkondi nélkül is le tudjuk hatékonyan hűteni az autónkat.