Váratlanul visszalépett a Sztárbox versenyzője: kiderült, ki bokszol helyette az elődöntőben

Kocsis Dénes sérülése miatt ismét változás állt be a Sztárbox menetében.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Újabb csavar a Sztárbox történetében

A Sztárbox 2025 egyik legnagyobb drámája újabb fordulatot vett: Kocsis Dénes mégsem lép ringbe vasárnap az elődöntőben Bódi Bence ellen. Pedig a továbbjutás lehetőségét Pápai Joci sportszerűen átengedte neki, ám az első mérkőzésen szerzett vállsérülése azóta sem gyógyult meg teljesen. „A döntésem pont azért volt végül az, hogy nem vállalom a következő küzdelmet – pedig nagyon szeretném, szívből –, mert félek attól, hogy esetleg komolyabb probléma lesz. Ezzel a típusú sérüléssel nagyon óvatosnak kell lenni, és nyilván komolyan kell venni a rehabilitációt, úgyhogy most nekem ez egy jó motiváció arra, hogy visszahozzam magam nullára” – mondta a Fókuszban Kocsis Dénes. A Sztárbox szabályai értelmében visszalépés esetén a kiesett versenyzők közül kaphat valaki újabb lehetőséget. „Ilyenkor érdemes azt megnézni, hogy ki tud beugrani azok közül, akik már versenyeztek ebben a súlycsoportban. Evidens lett volna, hogy Joci legyen az. Sajnos ő is sérülést szenvedett az előző meccsén. Egy G.w.M-Bódi Bence visszavágó az eszünkbe jutott, de egyéb elfoglaltságok miatt, a zenei pályára való koncentrálás miatt a G.w.M már nem tud visszajönni a versenybe. Úgyhogy így alakult, hogy Kamarás Iván lesz az, ki beugrik” – árulta el Verebély Marcell, a Sztárbox kreatív producere.

Ennek köszönhetően került most előtérbe Kamarás Iván, aki a harmadik adásban szoros küzdelemben maradt alul Lotfi Begivel szemben. A Jászai Mari-díjas színész ezúttal újra ringbe léphet, a lehetőséget pedig gondolkodás nélkül elfogadta. „Ezt Diniért is vállaltam el, illetve azért, hogy méltóképpen tudjam képviselni őt ezen a mérkőzésen. A színész életében a beugrás mindig egy rendhagyó történet. Szeretném megmutatni. Szeretnék egy szép meccset mutatni a közönségnek” – nyilatkozta Kamarás Iván. Így végül Kamarás Iván lép ringbe vasárnap Bódi Bence ellen az elődöntőben.

Lead kép: RTL

Oldalak

Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...