Válságban Katy Perry és Orlando Bloom kapcsolata? Újabb közeli ismerős szólalt meg

Külön utak
Ami a kapcsolatukat illeti, Katy legutóbb májusban, egy koncertjén hozta szóba Orlandót – a rá jellemző, csipkelődő stílusban. Az I’m His, He’s Mine című dal előtt odaszólt egy rajongónak, aki kicsit túlságosan is érdeklődött a vőlegénye iránt:
„Nem is miattam jöttél, ugye? Ha még egyszer írsz a pasimnak, ki fognak kísérni. Komolyan, törödj a saját dolgoddal!” – mondta nevetve, de azért egyértelmű volt, hogy komolyan gondolja.
Katy és Orlando 2019 óta jegyesek, és 2020 augusztusában született meg közös kislányuk, Daisy Dove, aki azóta is nagy öröm és összetartó kapocs közöttük. Bár most úgy tűnik, hogy az életük két teljesen más irányba halad – Katy a világ körüli turnéján pörög, Orlando pedig inkább a nyugodtabb életet választja –, még mindig megvan közöttük az összhang, ami megnevetteti őket, és segít átvészelni a nehezebb időket. Az biztos, hogy Katy a maga stílusában kezeli a dolgokat: nem magyarázkodik, nem dramatizál, hagyja, hogy minden alakuljon, ahogy kell – ha pedig úgy hozza az élet, majd újra egymásra találnak.
Lead: Getty Lead / Dia Dipasupil

























