Sztárok

Vallomás első kézből - Michelle Obama bepillantást nyújtott családja életébe

Amerika First Lady-jét előszeretettel kérik fel különböző magazinok és tévéműsorok, hogy szerepeljen náluk. Így történt, hogy februárban egy humoros táncot lejtett a Jimmy Fallon Show-ban. Most ismét a Vogue kérte fel, hogy pózoljon az áprilisi számuk címlapján.

A bámulatos képekhez természetesen mindig tartozik egy interjú is, melyben a család fontosságáról, az édesanyjáról és a férjéről kérdezték Michelle Obamát. A jövőre 50 éves First Lady pedig nyíltan válaszolt.

A több egyetemet végzett Michelle igazi karriert futott be, amit azonban családja, illetve férje kedvéért már pár éve szüneteltet: „Az a legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsuk a családunk egészét. Kicsik a gyerekeink, mindennap nőnek. Úgy vélem, hogy őszinték és egyenesek voltunk, amikor azt mondtuk, hogy az a fő prioritásunk, hogy családunk sértetlen és ép maradjon.”

Michelle-nek nagyon jó példát mutat anyukája, Marian, aki több évig velük élt, így sem a gyerekek, sem a felnőttek nem szálltak el az ismertségtől: „Az édesanyám nem ad interjúkat. Ő az első, aki emlékeztet minket arra, hogy kik vagyunk. Nagy segítség volt, hogy velünk élt.”

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A First Lady arról is beszámolt, hogy az évek során mit tanult a férjétől, az elnöktől Barack Obamától: „Türelem és nyugodtság, legalábbis ezeket próbálom átvenni. A férjemtől tanultam azt, hogy néha csak lélegezzek mélyeket és hagyjam magam sodródni az árral. Ezt mindennap újratanulom… A változásokat pedig nem valami rossznak, hanem egy csodálatos lehetőségként kell felfogni, ami széppé és kiszámíthatatlanná teszi az életet.”

Íme, a Vogue 2013-es és 2009-as címlapja, illetve még egy mesés fénykép a magazin április számából!

Fotók: vogue.com; huffingtonpost.com; commons.wikimedia.org

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egyre többen kezdenek el készülni a télre, de vannak tűzifák, amikből eleve nem kellene bespájzolni.
Utazás
A tokiói tojásos szendvicsektől a görög tejtermékes hűtőkig a külföldi szupermarketek folyosói az utazások egyik legmeghatározóbb, legfontosabb és legkedveltebb élményévé váltak. A látogatók ma már...
Lifestyle
A többség nehezen akart átváltani Windows 11-re, és vannak, akik még mindig a 10-et használják.
Lifestyle
A fiók mélyén porosodó régi router még jól jöhet, ha otthonod bizonyos pontjain állandóan akadozik az internet.
Sztárok
David Copperfield egyik meghökkentő mutatványa az volt, amikor a levegőben repkedett, és nem úgy, hogy repülőre szállt.
Lifestyle
Az Európai Bizottság új lakhatási javaslatot tett le az asztalra, ami budapesti és a balatoni ingatlanokat is érintheti.