Sztárok

Vajna fizethet - Farkasházy Tivadar győztesként hagyta el a bíróságot

Andy Vajna jobban teszi, ha nem veszi a szívére a róla elhangzó csípős megjegyzéseket, hiszen mint a legutóbbi példa is mutatja, azzal nem ér el semmit, ha bíróságra viszi az ügyet.

A világhírű producer a bíróságon nem aratott akkora sikert, mint a mozivásznon. Sőt! Mr. Vajnát nem más, mint a Heti hetesből ismert Farkasházy Tivadar győzte le, akit két csípős mondatért képes volt beperelni.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Az ügyet Teddynek az a beszólása gerjesztette, hogy Vajna még sosem készített művészfilmet, és nem véletlenül nem megy vissza Amerikába. Ez annyira rosszul érintette a producert, hogy azonnal bírósághoz fordult.

Andy Vajna azonban nagyon rosszul jött ki az egészből, hiszen mivel nem jelent meg a két héttel ezelőtti tárgyaláson, tegnap már pénzbírság terhe mellett idézték be. Az ügyvédek két és fél órán át vitatkoztak egymással, de a döntés sokkal rövidebb idő alatt született meg. A bíró döntése alapján Andy Vajnának tűrnie kell a kritikát. Az ügy veszteseként a pénzbírságon túl további 127.000 forint perköltséget kell megtérítenie. Az ítélet nem jogerős.

Fotók: prae.hu; kartc.hu; RTL Klub

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...
Sztárok
Szinetár Dóra nem sokkal az unokája születése előtt azt is elárulta, milyen nemű lesz a baba.
Lifestyle
Mielőtt az őszi hideg miatt ismét rendszeresen bekapcsolnánk a fűtést, érdemes néhány percet szánni a radiátorokra, ugyanis egy kevéssé ismert beállítás az egész fűtési időszakban sokat számíthat.
Sztárok
A Terror Háza Múzeum előtt tartott demonstráción lépett színpadra zenei fellépőként Nagy Feró, aki a múzeum működésének felülvizsgálata és a főigazgatói tisztség megszüntetése elleni kiállásában...