Túl jól játszotta a szerepét, halálos fenyegetést kapott Rákosiéktól a magyar színészóriás
Rákosi ellenszenvét is kivívta
Uray a Nemzetivel való szakítását követően a Magyar Színházban folytatta pályafutását. Fellépett a Pódium Kabaréban, a Pesti Kabaréban és a Király Színházban is. 1923-ban aztán visszatért a Nemzetihez - ekkorra már a korábbi konfliktusai is a múlt ködébe vesztek -, ahol aztán akadálymentesen beilleszkedett az akkori társulatba. A teátrumban huszonöt évig koptatta a világot jelentő deszkákat, először rendes, majd örökös tagként. 1948-ban aztán megszüntették a szerződését, és politikai okokból eltávolították olyan híres, a világháborúk előtti klasszikus, polgári színjátszást reprezentáló kollégáival együtt, mint Tímár József vagy Gombaszögi Frida. Az ötvenes évek elején szinte egymás után tűntek el a rivaldafényből a Nemzeti régi óriásai: Bajor Gizi zavaros körülmények között vesztette életét, Somlay Artúr pedig öngyilkosságot követett el.
Major Tamás, a Nemzeti Színház akkori igazgatója később felidézte, milyen körülmények között vált meg a teátrum Uray Tivadartól: "A Déry Tibor-darabban Uray az intrikus, ellenszenves főhadnagyot olyan meghatóan játszotta, hogy a darab végén a figurát sajnálva sírt az egész nézőtér. Rákosi leüzent: ha ez nem változik meg, baj lesz. Mi történhetett volna? Mivel Uray nem volt hajlandó másképp játszani a szerepet, azonnal elvitték volna, engem pedig a legjobb esetben kirúgnak." Uray-t tehát eltávolították a Nemzetiből, s ezután a Madách Színházhoz szerződött, ahol haláláig játszott.