Sztárok

Romlott a színész állapota: Ismét kórházban van Forgács Gábor

Minden a legnagyobb rendben volt az első napokban

Néhány napja a színész még reményteli hangon nyilatkozott állapotáról: elmondta, hogy bár a harcnak még nincs vége, már sokkal jobban érzi magát, főleg mióta ismét szerettei körében lehet. Igyekezett visszahízni a másfél hónap alatt leadott 24 kilót párja, Ildi segítségével, valamint azt tervezte, újra nagy sétákat tesz majd, azonban az utóbbi napok gyengesége miatt családjával együtt arra a döntésre szánta el magát, hogy visszatér a kórházba. Erről maga a színész lánya, Győrfi-Forgács Beáta nyilatkozott.

Cikkünk még nem ért véget, lapozz!

Fotó: FEM3

Oldalak

Sztárok
Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!