Sztárok

Ember Márk kihúzta a gyufát a legendás magyar filmrendezőnél, aki megalázó gúnynevet aggatott a fiatal színészre

Ember Márk ma a legkeresettebb fiatal színészek közé tartozik, de bizony volt idő, amikor még ő is csak a szamárlétra fokait taposta, és bizony a szakma nagy öregjei sem fogadták osztatlan szimpátiával és lelkesedéssel.

Felelevenítette kezdeti botladozásait

A 32 esztendős Ember Márk az utóbbi évek egyik legtöbbet foglalkoztatott és legnépszerűbb fiatal magyar színészének számít. A színpadon olyan darabokban bizonyított, mint A padlás, A dzsungel könyve, a Sirály, a Bűn és bűnhődés, A Pál utcai fiúk, a Szentivánéji álom, a Hamlet, vagy épp a Koldus és királyfi, filmszínészként pedig az utóbbi évek több kasszasikerében is parádézhatott (Futni mentem, Hogyan tudnék élni nélküled?).

Sokoldalúságára jellemző, hogy szinkronhangként is megállta a helyét, sőt rengeteg tévésorozatban is felbukkant már (A tanár, Doktor Balaton, Valami Amerika), emellett pedig műsorvezetőként is kipróbálhatta magát az RTL Sztárbox című produkciójában.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Ember Márk természetesen a jövőre nézvést is tele van tervekkel (és arról sem szabad elfeledkezni, hogy a hazai mozik december 11-én mutatták be a Legénybúcsú című új vígjátékot, melyben szintén ő játssza az egyik főszerepet), ugyanakkor szívesen réved vissza a múltba, és olykor-olykor, egy-egy interjú kedvéért még kezdeti botladozásait, kalandos tanulóéveit is szívesen feleleveníti.

A Story.hu vette észre, hogy a színművész nemrég a Probléma Hajóssal és Márkóval című népszerű YouTube-műsorban vendégeskedett. A remek hangulatú beszélgetés során Ember Márk őszintén kitárulkozott, és elárulta, hogy annak idején, a Színművészeti Egyetemen volt egy legendás filmrendező, aki annyira nem szimpatizált vele, hogy még a valódi nevét sem jegyezte meg: helyette kitalált számára egy megalázó gúnynevet.

Lapozz, a cikk a második oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Alain Delon nemcsak minden idők egyik legnagyobb francia filmsztárja volt, hanem olyan férfi, akinek kisugárzása és szépsége évtizedeken át emberek millióit bűvölte el világszerte. Nem véletlen, hogy...
Sztárok
Sokan irigylik a brit királyi család legfiatalabb tagjainak életét, ám Vilmos herceg és Katalin hercegné tudatosan arra törekszenek, hogy gyermekeik a lehető legátlagosabb gyermekkort élhessék meg....
Lifestyle
Kánikula és heves zivatarok váltják egymást: a HungaroMet 11 vármegyére adott ki riasztást a közeledő viharok miatt.
Lifestyle
A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően kevesen használnak, pedig sokkal selymesebbé és gazdagabb ízűvé...
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van a konyhában, mint amikor a főtt tojás pucolása közben a fél fehérje a héjon marad. Pedig néhány egyszerű trükkel könnyedén elkerülheted ezt, és a végeredmény minden...
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...