73 évesen már felismerhetetlen a 60-as évek szexszimbóluma: így néz ki most Twiggy, az egykori sztármanöken

Twiggyt, azaz Lesley Hornbyt a 60-as években mindenki imádta és másolta: a kor legmenőbb manökenje volt akkor ő, akinek megjelenése átalakította az egész divatvilágot.

Megöregedett, de a mosolya a régi

Szinte nincs olyan ember, aki ne hallott volna már legalább egyszer Twiggy nevéről: ő volt az 1960-as évek sztármanökenje, aki divatba hozta a soványságot, valamint akinek megjelenése teljesen felforgatta és átalakította a divatvilágot. Twiggy Lesley Hornby néven látta meg a napvilágot 1949-ben: édesanyja pénztárosként dolgozott egy áruházban, apja pedig ács volt, így a család meglehetősen szűkös anyagi körülmények között élt. Ott spóroltak, ahol csak tudtak: Twiggy anyja megtanította őt és két nővérét varrni, így a lányok maguknak készíthették a ruháikat. Twiggy kezdetben egyik testvére fodrászszalonjában kezdett dolgozni, de tevékenykedett egy ideig bolti eladóként és nyomdai alkalmazottként is, mígnem 1966-ban felfedezték őt. Galériánkban mutatjuk, hogy fest most a 60-as évek legkeresettebb manökenje, aki idén szeptemberben már 74 éves lesz!

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Ma már biztosan te is elmennél az utcán Christina Ricci mellett, akit Wednesday karaktere tett világszerte ismertté az Addams Family-ből.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
A kincsvadász Fejes Tamás egy gyerekkori emléket idézett fel a TV2 műsorában.
Egészség
Sokan azért pucolják meg a gyümölcsöt vagy zöldséget, hogy elkerüljék a koszt, a vegyszermaradványokat, vagy mert egyszerűbbnek tűnik így a fogyasztás, ám nem is sejtik, hogy épp a hámozással dobják...
Lifestyle
A nyugdíjasok sok kedvezményt válthatnak be Magyarországon, de a többségük nem is tud róla.
Sztárok
A palota falai között mindig is történtek furcsa dolgok, de amikor Meghan Markle megérkezett, a feszültség szinte tapinthatóvá vált. Most Harry volt testőre mesélt arról, miért szorult ökölbe sokak...
Lifestyle
Az ajándékozás legnehezebb része mindig az, hogy eltaláljuk: minek örülne igazán a másik. Tavaly zoknit adtál? Kicsinek bizonyult. Vagy bögrét? Abból már tele a konyhaszekrény. Idén engedd el a...
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.