Sztárok

25 éve megoldatlan a világsztár halálának ügye

Merénylők végezték ki, amikor a koncertjére tartott az akkor 25 éves Tupac Shakurt. Mai napig nem tudni, ki volt az elkövető, és miért gyilkolta meg a rappert.

Sokan kívánhatták a halálát

A napokban volt a minden idők egyik legnagyobb rapperének tartott Tupac Shakur halálának 25. évfordulója. Bár negyed évszázad is eltelt azóta, a mai napig nem lehet biztosan tudni, hogy ki ölte meg a fiatal világsztárt.

Tupac Amaru Shakur 1971-ben született New Yorkban. Különleges nevét II. Tupac Amaru (jelentése fénylő kígyó) inka nemes után kapta, akinek vezetésével felkelés tört ki a spanyol gyarmati uralom ellen Peruban. Azért is beszédes ez a név, mert rokonai nagy része – köztük édesanyja és édesapja – aktív tagja volt a szélsőbaloldali Fekete Párducok nevezetű radikális csoportnak.

Legtöbb dalszövege erőszakkal teli gyermekkoráról, a gettó nehézségeiről, a rasszizmusról, társadalmi problémákról, vagy éppen más rapperekkel való nézeteltéréseiről szól. Tupac volt az egyik főszereplője a keleti- és nyugati-parti rapperek között kialakult konfliktusnak, miután összetűzésbe került Notorious B.I.G.-gel (másik nevén Biggie Smalls) és kiadójával, a Bad Boy Records-szal.

1994 őszén Shakurt meglőtték, majd kirabolták ismeretlen tettesek a manhattani Quad Recording Studios halljában. A rapper később Sean Combsot (ismertebb nevén P. Diddy-t), Andre Harrellt és Notorious B.I.G.-t vádolta ezzel kapcsolatban, akiket éppen a támadás után látott. A Bellevue Kórház orvosai szerint Shakurt ötször találták el; kétszer fejét, kétszer az ágyékát és egyszer – a kezén keresztül – a combját. A kórházból a műtét után három órával jelentkezett ki. Az azt követő napon Shakur tolószékkel jelent meg a bíróságon, ahol bűnösnek találták három rendbeli molesztálásért, és tizenegy hónapot börtönben is töltött.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...