Mégsem öngyilkosság történt? Megdöbbentő, mi okozhatta valójában a világhírű énekes halálát

Vajon kiderül valaha az igazság?

Egy másik személy, a műsorvezető Richard Lee szintén kizártnak tartja, hogy az énekes öngyilkosságot követett volna el, ezért 2018-ban pert indított, amiért a hatóságok nem tették közzé a Cobain halálának helyszínéről készített fényképeket. Pedig egy döglött aktákkal foglalkozó nyomozó a bírósági nyilvántartás szerint négy, korábban nem vizsgált filmtekercset terjesztett a bíróság elé az eset felülvizsgálatára 2014-ben. Az említett nyomozó, Mike Ciesynski 2019-ben nyilatkozott az üggyel kapcsolatban a CBS-nek, mondván nem talált olyan eget rengető bizonyítékokat a vizsgálata során, amelyek megváltoztatták volna az orvosszakértők eddigi véleményét. Sőt mi több, állítása szerint csak olyan bizonyítékokra lelt, amelyek megerősítették őt abban, hogy Cobain halálát valóban öngyilkosság okozta, nem pedig idegenkezűség. Hogy mi az igazság? Az valószínűleg sosem derül ki, egy azonban biztos: Kurt Cobain halálát a mai napig nem tudja kiheverni a világ, hiszen egy rendkívül tehetséges, jólelkű embert vesztett el zenekara, családja, barátai, hozzátartozói, valamint hű rajongói.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Aaron Carter a Backstreet Boys énekesének, Nicknek a testvére volt, hirtelen halálhíre megdöbbentette az egész világot.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.