Őszintén vallott a párkapcsolatáról Tóth Vera: „Nem vagyok féltékeny, ha megakad a szeme valakin”

A Megasztár egykori nagy felfedezettje, Tóth Vera több mint két éve találta meg a boldogságot párja, Pauli Zoltán oldalán. A szerelmesek mindenben partnerként tekintenek a másikra és úgy érzik, egymásban megtalálták azt, amit mindig is kerestek – ám ezért sokat kellett dolgozniuk.

Mindent megbeszélnek egymással

Tóth Vera életébe egyik pillanatról a másikra toppant be a szerelem: bár Zolival már korábban is ismerték egymást, érzéseik csak később mélyültek el – azóta pedig teljes harmóniában élnek együtt. Sőt, már arra is készen állnak, hogy közös családot alapítsanak; mint azt a Femcafé nemrég megírta, az énekesnő elárulta, hogy felkészült az anyaságra. Most pedig a Best magazinnak mesélt arról, mi a jól működő kapcsolatuk titka.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nincsenek köztünk játszmák. Mindent megbeszélünk, nem hagyunk a „szőnyeg alatt” semmit. Ha tudom, hogy neki kellemetlen egy téma, nem érdekel, megfelelő időzítéssel csak azért is beszélgetést kezdeményezek róla” – fogalmazta meg Vera, aki sok munkával elérte, hogy szerelme levetkőzze a zárkózottságát és jobban kifejezze az érzelmeit és a gondolatait. Az énekesnő szerint fontos, hogy megadják egymásnak a lehető legnagyobb teret, s úgy tűnik, valóban bevált ez a hozzáállás. Vera elmesélte, hogy nemrég elcsípett egy telefonbeszélgetést, amely megerősítette számára: valóban teljes a harmónia közöttük.

A minap hallottam, ahogy egy telefonbeszélgetés során azt mondta az egyik barátjának, hogy ő igazándiból két és fél éve szabad ember. Azóta, hogy velem van” – árulta el az egykori megasztáros. Pedig rengeteg időt töltenek együtt, hiszen a magánéleten kívül a munkában is össze vannak zárva – ennek ellenére társként működnek akkor is, ha dolgozni kell.

Olvass tovább, cikkünk folyatódik!

Oldalak

Sztárok
Elvis Presley neve örökre összeforrt a rock and roll születésével és egy egész korszak hangulatával. A világsztár azonban a reflektorfényen túl sokkal összetettebb és furább életet élt, mint azt a...
Sztárok
A brit királyi család hivatalos programjai kívülről gyakran könnyednek és spontánnak tűnnek, a háttérben azonban minden apró részlet szigorúan megtervezett. A nyilvánosság elől rejtve olyan...
Lifestyle
A nyári hőség nemcsak napközben, hanem éjszaka is megkeserítheti az életünket, de néhány egyszerű trükkel sokkal pihentetőbbé tehetjük az alvást. Egy alvásszakértő most elárulta, melyik testhelyzet...
Fashion&Beauty
Ha nyár, akkor figyelemfelkeltő színek! Letícia királyné ezúttal egy lenyűgöző kék összeállítással hódította meg a nyilvánosságot, a ruha ráadásul nemcsak a tekinteteket vonzotta, hanem a...
Lifestyle
A Bikára olyan különleges élmények várnak, mintha egy romantikus film díszleteibe csöppent volna - íme, a júliusi előrejelzésünk szerelem fronton!
Egészség
A 40 fokos hőségben a szervezet működése alapvetően megváltozik, és az étkezésnek ehhez kell alkalmazkodnia.