Tóth Andi nem kertelt: elárulta, mi van köztük Andrei Mangrával

Kezdetét vette a Dancing with the Stars második évada, melynek során 12 közismert ember lépett a parkettre profi, illetve feltörekvő táncosokkal – az este legszenvedélyesebb produkciója pedig kétség kívül Tóth Andi és Andrei Mangra tangója volt.

Izzot köztük a levegő

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Szombat este valósággal felrobbant a TV2 stúdiója, amely 12 elképesztő koreográfiának adott otthont – korábbi cikkünkben már megmutattuk, mely párosok kápráztatják el szebbnél szebb produkciókkal a DWTS nézőit az idei szériában. A versenyzők a műsor kezdetét megelőzően már hónapokkal ezelőtt nekiálltak próbálni, s a legtöbben nulla tánctudással tornázták fel magukat félprofi szintre. Egy-két páros az első élő adás miatt kicsit túlizgulta a feladatot – ez leginkább a népszerű magyar modellen, Nagy Rékán látszódott, a zsűri jelezte is felé –, ettől függetlenül mind lelkiismeretesen felkészültek és kihozták a maximumot a produkciókból. Sajnos azonban nincs mese, valakinek mindig elsőként kell búcsúznia az ilyen műsoroktól, így a DWTS egyik párosa számára már most szombaton véget ért a verseny: az első kiesők a bordatöréssel parkettre lépő Metzker Viktória és Márki Norbert voltak. Csupán a zsűri pontozását számolva a mezőnyt toronymagasan Tóth Andi és Andrei Mangra vezette, a produkciójukról készült felvételt alább tudod megnézni:

Szenvedélyes táncukkal elkápráztattak mindenkit, az énekesnő ráadásul nem csak szexi volt, hanem kiválóan teljesített – no és persze sokaknak az is szemet szúrt, hogy szabályosan izzott a levegő Andrei és közte. Vajon ez csupán a show része vagy többről van szó, mint egy munkakapcsolat? Erre a kérdésre adta meg most a választ az énekesnő: a galériánkban megtalálod a részleteket!

Megható pillanatnak lehettek szemtanúi azok, akik szombat este látták Demcsák Zsuzsa és Suti András bécsi keringőjét a Dancing with the Stars színpadán. A népszerű műsorvezetőnél a produkció után eltört a mécses, percekig kereste a szavakat, majd a műsor után férje karjába borult és súgott valamit a fülébe – most kiderült, mi történt pontosan a stúdióban.

Leadfotó: Instagram/Andrei Mangra

Oldalak

Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.
Sztárok
A 41 éves futball-szupersztár radikális stílusváltással lepte meg a rajongóit, legfrissebb fotóján szinte alig lehet ráismerni a legendára.
Lifestyle
Egy észbontó légi dráma részleteire derült fény: a Thesszalonikiből indult járaton a csodával határos módon élte túl a kiszippantott utas a horrort.