Sztárok

„Legyünk boldogok, hogy egy korban élhettünk Vele” – Így emlékeznek a pályatársak Törőcsik Marira

Búcsúzás

Csonka András is megrendülten posztolt. „Egy egész korszak távozott a személyével. Legyünk boldogok, hogy egy korban élhettünk Vele, és csodálhattuk Őt!” – fogalmazott a bejegyzésben. „Köszönjük Művésznő! Jó utat!” – tette hozzá.

Ákos egy közös képpel emlékezett meg a színésznőről, ami mellé csupa nagybetűvel azt írta: „A NEMZET SZÍNÉSZE”.

Alázatos és tehetséges ember volt, elképesztő életutat járt be. Megtiszteltetés, hogy 2003-ban a Nemzeti Színház Revans című előadásában együtt dolgozhattunk. Ő maga mondta: "szép és gazdag életem volt". Isten nyugtassa!” – írta az énekes a bejegyzésben.

Nacsa Olivér egy közös képpel emlékezett meg Törőcsik Mariról.

Elment a legnagyobb” – kezdte a posztját Vujity Tvrtko. „Filmben, könyvben, hangjátékban, színpadi emlékekben és oly’ sok minden másban Ő valóban örökké velünk lesz! Csodálatos ember volt, életünk szerves része, felejthetetlen mosollyal, könnyekkel, elképesztő alakításokkal és hatalmas örökséggel. Emléke legyen áldott! Isten nyugosztalja, Drága Művésznő” – zárta posztját a tévés.

Kárász Róbert egy közös emléket idézett fel az Instagram-oldalán.

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Kedves Mari! Életem egyik legnagyobb öröme az volt, hogy megismerhettem Önt! Ahogy korábban fogalmazott: barátja lehettem és az a megtiszteltetés ért, hogy közösen hozhattunk létre egy olyan alapítványt, melynek sikere, ismertsége és népszerűsége Önnek volt köszönhető” – írta a műsorvezető, utalva a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványra.

A teljes posztot ide kattintva olvashatod el.

Gyerekkorom családi legendáriumának hőse, a magyar színjátszás óriása volt. Mari drága hiányozni fogsz. Jó utat” – írta Koncz Zsuzsa.

Tóth Gabi az Édes Anna című filmből osztott meg egy fotót Törőcsik Mariról. „Isten vigyázza útját MŰVÉSZNŐ” – írta a bejegyzésében.

Szabó T. Anna költő is személyes kapcsolatát idézte fel pénteki Facebook-bejegyzésében, amit alább olvashatsz el.

Bodrogi Gyula most még képtelen feldolgozni a történteket.

Leadfotó: instagram.com/atv_magyarorszag

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Amikor hotelt választunk, legtöbben a képeket, az értékeléseket vagy az árakat nézzük, pedig a valódi minőség csak akkor derül ki, amikor belépünk a szobába. Vannak azonban egyértelmű jelek, amelyek...
Sztárok
Diana és Vilmos kapcsolata messze túlmutatott az udvari kötelességeken és a királyi protokollon: ezt jól mutatja, hogy a herceg fülében máig ott cseng anyja egy mondata, amely csendben, de...
Lifestyle
Vannak emberek, akiknek valahogy mindig igent mondanak. Akiknek elintézik a szívességet, megkapják a jobb asztalt, gyorsabban halad velük az ügyintézés, és még csak nem is tűnnek rámenősnek. Nem...
Home&Design
A hálószoba elvileg a nyugalom, a pihenés és az „itt végre békén hagy a világ” terepe. A gyakorlatban viszont sok lakásban inkább egy vizuális időkapszula, ahol minden megmaradt, amihez valaha...
Lifestyle
Van az a pont, amikor már mindent kipróbáltál. Újraindítottad a routert, közelebb ültél hozzá, kihúztad, visszadugtad, még az időjárást is hibáztattad, de az internet továbbra is lassú, akadozik,...
Fashion&Beauty
A téli hónapokban is lehetünk játékosak, elegánsak és igazán ragyogóak – csak tudnunk kell, hol kezdjük. Egy új, finom, mégis különleges körömtrend éppen most hódítja meg a manikűr világát, és...