Tombor Nelli a modellkedésről vallott: „Amikor hívtak, hogy mennem kell, egyből belázasodtam és megdagadt a mandulám”

Tombor Nelli volt Tatár Csilla Ízekre szedjük! című podcastjének legutóbbi vendége. Az egykori modell mesélt gyerekkoráról, a szakmai életéről az étkezések szempontjából, gyermekéről és férjéről, valamint kalandos utazásáról a világ egyik legjobb séfiskolájában.

„Alacsony és túl sportos voltam a kifutóhoz”

Tombor Nelli és férje a hosszú, külföldön töltött évek után nemrég költöztek haza. Másfél éve megszületett a kislányuk, akit nagyon tudatosan nevelnek. Beletartozik ebbe a gyermekük étkeztetése is: a korábbi modell odafigyel arra, hogy mit tesz a lánya elé, ráadásul az utóbbi időben Lujza betegeskedése miatt még nagyobb fókuszt helyez az egészséges étkezésre. „Sajnos jött többször egy kórházi időszak Lujzival, amikor rengeteget kellett volna innia, az első pár napban pedig nem is nagyon evett. Eddig négyszer feküdtünk bent, és az ötödik alkalommal volt egy műtét is. Az embert ez megtanítja arra, hogy rugalmasabb legyen. Amikor már sokadszorra voltunk kórházban, úgy voltam vele, hogy mindegy, hogy mit, de igyon és egyen” – emlékezett vissza Tombor Nelli, aki napi 4-6 alkalommal ad gyümölcsöt és zöldséget a lányának, hiszen nagyon fontos számára a változatos étkeztetés. A ma már privát séfként tevékenykedő Nelli hosszan beszélt a gyerekkoráról, a családi ebédekről és vacsorákról, valamint ódákat zengett szabolcsi nagymamája szilvalekvárjáról is. Erre az időszakra datálja, hogy elkezdte érdekelni a főzés és a sütés – mindössze 10 éves volt, amikor kollégiumba költözött, az otthon töltött idő alatt pedig gyakran készített süteményeket, amelyeket visszatérve megettek a szobatársaival. Galériánkban olvashatod a beszélgetés további izgalmas részleteit!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Lola Rose Sheen nővérével, Samivel ellentétben sokkal inkább egy visszahúzódó lány, aki nem sok fotót oszt meg követőivel a közösségi média oldalain, erotikus portálokra pedig pláne nem áll szándékában regisztrálni.

Leadfotó: Ízekre szedjük!

Oldalak

Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...