Denise Richards és Charlie Sheen ritkán látott lánya igazi természetes szépség: a 18 éves Lola örökölte édesanyja vonásait

Lola Rose Sheen nővérével, Samivel ellentétben sokkal inkább egy visszahúzódó lány, aki nem sok fotót oszt meg követőivel a közösségi média oldalain, erotikus portálokra pedig pláne nem áll szándékában regisztrálni.

Nem az interneten és az internet népének éli az életét

Charlie Sheent az emberek többsége a Két pasi – meg egy kicsi című sorozatból, illetve a Kerge városból ismeri, tehetsége mindenesetre vitathatatlan, nem véletlenül jutalmazták már őt Golden Globe-díjjal, és jelölték őt Emmyre. Na meg persze ott voltak botrányai is, melyekkel szintén a figyelem középpontjába került: 1996-ban például letartóztatták és azzal vádolták őt, hogy megtámadta barátnőjét dél-kaliforniai otthonában, két évvel később pedig saját apja záratta be, mert Sheen megszegte a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit azzal, hogy kokaint fogyasztott, méghozzá nem kis mennyiségben. 2015-ben azzal keltett nagy feltűnést, hogy beismerte egy interjúban, miszerint HIV-fertőzött, és éveken át zsarolták őt azzal, hogy ezt nyilvánosságra hozzák, ha nem fizet. Bár a színész kizárta annak lehetőségét, hogy bárkit is megfertőzött az évek során, ez egyáltalán nem olyan biztos, hiszen Sheennek jó pár partnere akadt 58 éve alatt. Háromszor házasodott, és összesen öt gyermeke született, ebből két lány, Sami és Lola Rose édesanyja a szintén színészként tevékenykedő Denise Richards. Nos, az egykori álompár kisebbik gyermeke, Lola jövőre már a 19-et tölti, és gyönyörű nővé, édesanyjához hasonló szépséggé cseperedett az évek során. Galériánkban mutatjuk, hogy fest ma!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

November 6-án visszatér a TV2 népszerű napi reality-je, a Párharc, melyben a Dancing with the Stars gyönyörű táncosa, Stana Alexadra, valamint kedvese, Meggyes Dávid is szerepelnek, akik nemrég interjút adtak a Femcafe.hu-nak.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Az almaecet évtizedek óta a természetes egészségmegőrzés és a diéták egyik legnépszerűbb szuperélelmiszere. Sokan egyenesen zsírégető elixírként tekintenek rá, amely szinte elolvasztja a pluszkilókat...
Egészség
A romlás nem a tej hibája, hanem a körülményeké, amelyek között tartjuk.
Lifestyle
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.