Sztárok

Tom Cruise-nak új barátnője van?

Minden jel arra mutat, hogy Tom Cruise végleg túltette magát Katie Holmestól történő válásán, és mint ahogy ez általában lenni szokott, azonnal be is újított magának egy szőke bombázót.

A híres színész állítólag egyik kollégájának húgával, Jennifer Akermannal randizgat mostanában. Cruise a Mindörökké rock című film forgatása kapcsán ismerte meg a szőkeséget, ahol együtt játszott a lány nővérével, Malin Akermannal. Bár akkor még a kölcsönös szimpátián kívül nem látszott rajtuk semmi különös, mostanra egész szépen összemelegedtek.

Az 50 éves színészt legújabb, Jack Reacher című filmjének bemutatója után egy zártkörű rendezvényen kapták lencsevégre a szőkeséggel, a vendégek elmondása szerint egész este Tom VIP asztalánál ültek és pezsgőztek, szinte le sem lehetett vakarni őket egymásról.

"Azóta vannak együtt, hogy Malin bemutatta őket egymásnak a Mindörökké rock forgatásának kezdetén. Nagyon bizalmasan beszélgettek, és látszott, hogy komfortosan érzik magukat egymás társaságában. Összeszokott párnak tűntek, ezt mindenki láthatta, aki ott volt a Rose klubban a premier utáni partin. Aztán egyszer csak mindketten eltűntek" - állítja egy szemtanú.

A buli után Tom New Yorkba, Jennifer pedig Londonba repült, így útjaik egyelőre szétváltak, állítólag azonban már most azt tervezik, hogy mikor találkozzanak legközelebb Amerikában.

Fotó: mademan.com, ninapeople.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Sebestyén Balázs felhívta Vitézy Dávidot a Most Wanted forgatása közben. A rádiós műsorvezető a minisztertől kért villámgyors segítséget, hogy kicselezze a celebeket a feszült hangulatú RTL-es...
Sztárok
Szinetár Dóra ritka nosztalgikus fotókkal lepte meg követőit, amikor felidézte a csaknem negyven évvel ezelőtt forgatott, kultikussá vált Laurin című NSZK-magyar koprodukciós film főszerepét.
Lifestyle
A takarítási szakértők szerint a boltok polcain sorakozó méregdrága vegyszerek jelentős része teljesen felesleges, sőt a túlárazott, specifikus tisztítószerek helyett a legegyszerűbb házi...
Lifestyle
A kutyák várható élettartama fajtánként meglepően eltérő lehet, ezért ha éveken át szeretnénk magunk mellett tudni négylábú társunkat, érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni a választásnál.
Sztárok
Krausz Gábor elképesztő kulisszatitkot osztott meg a Séfek Séfe indulásáról: kiderült, hogy eredetileg nem őt választották ki a TV2 népszerű gasztro-realityjének harmadik zsűritagjaként.
Sztárok
Az édesapját hiába választották nem olyan rég ismét a Premier League legjobbjának, ő inkább Szoboszlai Dominik akar lenni.