Sztárok

Brad Pitt aggodalmakkal tele közelít az 50 felé

Mindenki emlékszik Brad Pitt Thelma és Louise című filmben alakított rövid szerepére, mely rövidsége ellenére is megfogta a nézőket, főleg a nőket. Azóta olyan hírnevet szerzett kisfiús külseje és szemet gyönyörködtető megjelenése által, hogy még így, közel az ötvenhez is elképesztően jól néz ki. Bár még csak 49 éves lett, mégis aggodalom fogja el, hiszen egy év múlva betölti az 50-et!

A Killing Them Softly sztárja a héten, pontosan kedden töltötte be 49. életévét, így már csak 362 nap kell, hogy elérje a bűvös ötvenest. Bár azt nem tudni, hol és kivel ünnepelte születésnapját, nagyon valószínű, hogy Angelina Jolie-val és hat gyermekével. A következő születésnapja azonban a nagy 50 lesz, mellyel kapcsoltban kissé aggódik Pitt, ismerte be a Jó Reggelt Amerika című műsorban.

„Nagyon sokat gondolkodtam ezen, hiszen ennyi idősen nagyon körültekintővé válik az ember idő terén. Apa lettem és ekkor már minden perc számít. Úgy érzem öregszem, a prioritásom is megváltozott, meg akarok győződni arról, hogy bölcsen töltöm-e az időmet, hogy olyan cselekedeteket hajtok végre, melyek igazán fontosak a számomra. Azzal akarom tölteni az időmet, mely a legfontosabb, a családom” – mondta Pitt.

A karácsonyt természetesen együtt fogja a tölteni a család, ebben biztos a Pitt-Jolie páros. Az újévet illetően pedig bármi lehetséges - nyilatkozta a színész - hiszen nagy valószínűséggel most már tényleg egybekel Hollywood leghíresebb álompárja.

Fotó: vulture.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...
Utazás
A megszokott úti cél nem unalmas – hanem megnyugtató, különösen egy túlterhelt hétköznapokkal teli életben.
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!